Visszaadott milliók házfelújításhoz
Jelentős kifehéredést hozhat a lakásfelújításoknál a kistelepüléseken jövő évtől igénybe vehető áfa-visszatérítés lehetősége.
Jelentős kifehéredést hozhat a lakásfelújításoknál a kistelepüléseken jövő évtől igénybe vehető áfa-visszatérítés lehetősége.

A hazai építőanyag-gyártók optimisták, az idén szerintük mindenképpen kitart a piaci növekedés, jövőre azonban sok függ a megszűnő ösztönzők helyére lépő új támogatások bevezetésétől.

Újabb hárommilliárd forintra pályázhatnak az építőipari kis- és középvállalkozások (kkv-k) az év második felében – jelentette be kedden Palkovics László innovációs miniszter.

Az idén minden szempontból megérik a helyzet arra, hogy egyes eredményes cégek sikerrel csábíthassanak haza kint dolgozó magyarokat.

Visszaigényelhetővé tenné a kedvezményes, ötszázalékos lakásáfa és a normál, 27 százalékos áfakulcs közötti különbséget az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége — értesült a Magyar Nemzet.

A tavalyi értékesítések alapján az érintett kistelepülések többségében elég lehet ingatlanvásárlásra a falusi családi otthonteremtési kedvezmény nagycsaládosoknak szóló támogatási összege.

Tartózkodás és ellenvélemény nélkül, további négy évre Koji Lászlót választotta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnökének a szervezet szerdai, éves közgyűlése – olvasható a Magyarépítők.hu portálon.
Mintegy nyolcezer egyszemélyes cég kezdte meg működését tavaly az építőipar területén, ezzel az ágazati céglétszám meghaladta a százezret.

Hónapról hónapra jobban teljesít az építőipar, februárban 6,7 százalékkal volt több a teljesítés, mint januárban – idézte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott friss adatait az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke k
Szakmai szervezetek bevonásával elkészült az építésgazdaság stratégiája, amely várhatóan még ebben a hónapban a kormány asztalára kerül — derült ki a Construma kiállítás tegnapi megnyitóján.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kibővítik a programot.

Minden információ megtalálható a honlapon az április 12-ei országgyűlési választásról.

Kormányinfón ismerteti a szerdai kormányülésen meghozott döntéseket Gulyás Gergely és Vitályos Eszter.

A katasztrófavédelem munkatársai folyamatosan dolgoznak.

Fokozódik az európai katonai jelenlét az Arktiszon.

Veszélyben a városok!

Ideiglenesen lezárták az iráni légteret.

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei.

Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is magasabban rangsorolt ellenféllel kezd.

Francia egységek is bekapcsolódnak a grönlandi katonai jelenlétbe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.