Orbán Viktor a magyar értékekről beszélt
„Mi nem akarunk olyan Európát, amely elveszi, elszürkíti, eltünteti mindazt, ami nekünk, hazafiaknak fontos”
„Mi nem akarunk olyan Európát, amely elveszi, elszürkíti, eltünteti mindazt, ami nekünk, hazafiaknak fontos”
Nem ismerte fel az iróniát az LMP titkára.
Ekkora pálfordulás még nem történt az MI-szakmában – mondta Tilesch György szakértő az egyik alapító atya távozása kapcsán.
Az ír adatvédelmi hatóság most azért szabta ki a több mint egymilliárd eurós bírságot, mert a vállalat nem veszi figyelembe az érintettek alapvető jogait és szabadságait.
Napi négy órát telefonoznak átlagosan a gyerekek, sokan közülük éjszaka is.
Álfiókot hoztak létre a korábbi technológiai és ipari miniszter nevében – erről a volt tárcavezető maga tájékoztatta kedden az MTI-t.
Jogellenesen továbbították az európai felhasználók személyes adatait Amerikába.
A diákfront szerint a kormány tehet a tiltásról.
Tiltsák be a Facebookot, a TikTokot, az Instagramot és a Twittert is egy hónapra – ezt javasolta a szerb egészségügyi miniszter.
A miniszterelnök ezúttal is a Facebook-oldalán foglalta össze egy videós bejegyzésben az elmúlt hét legfontosabb eseményeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Pikó András vezette VIII. kerületben egyszerre vannak jelen a Szikra mozgalom, a Momentum és a Demokratikus Koalíció hírhedt figurái.
A magyar miniszterelnök a pápával találkozik.
A Bayern München rutinos kapusa karrierje során először kapott piros lapot.
Unger Anna szerint aki most plágiumot emleget, ellenőrizze le a saját disszertációját is, és nézze meg, mit ad ki a plágiumkereső.
A Tisza Párt elnöke nem elégszik meg a verbális agresszióval, már tettlegességhez is folyamodott.
Oroszország rakétákat tesztelt, demonstrálva technológiai fölényét.
A Demokrata Párt egy közleményben bejelentette, hogy „lázadás" miatt feljelentést tesz Jun Szogjol elnök és magas rangú biztonsági tisztviselők ellen.
Eddig nem látott felvételeket közölt Moszkva az orosz–ukrán háborúból.
A hatóságok már a helyszínen, csak egy sávon lehet közlekedni.
A Kossuth-díjas művész nyolc helyszínen mutatja be ünnepi lemezét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.