Kína hírszerző képességek kiépítésére törekszik Kubában
Az amerikai külügyminiszter hamarosan Pekingbe látogat, hogy az amerikai–kínai kapcsolatok rendezéséről tárgyaljon.
Az amerikai külügyminiszter hamarosan Pekingbe látogat, hogy az amerikai–kínai kapcsolatok rendezéséről tárgyaljon.

A döntés még az LMBTQ-közösséget is megosztja.

Ed Luttwak Jimmy Carter óta minden amerikai elnöknek dolgozott.

Több ezer, az LMBTQ-közösséghez tartozó személlyel közösen ünnepli a büszkeség hónapját az amerikai elnök.

Az újságírókat kivezették az ovális irodából.

A látogatási naplókból kiderült, hogy Alexander Soros számos alkalommal járt a Fehér Házban Biden beiktatása óta.

Az Egyesült Államok célja, hogy Ukrajna a saját szuverén területét visszafoglalja.

A sofőrt letartóztatták, az eset körülményeit vizsgálják.

A szóvivő nem volt hajlandó kommentálni a jelentést, amely szerint a Donald Trump elleni vizsgálat elindításakor politikai szempontokat is figyelembe vett az FBI.

A Fehér Ház az egyre többet bukdácsoló demokrata elnököt is gondosan elrejti az újságírók elől.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.