Karácsony Gergely és az adományláda: illuzionistának állt a főpolgármester?
Ön szerint lehetséges, hogy egy ládába belefér félmilliárd forintnyi „mikroadomány”?
Ön szerint lehetséges, hogy egy ládába belefér félmilliárd forintnyi „mikroadomány”?

A főpolgármester tavaly még azt mondta, hogy kis összegű adományokból működött a 99 Mozgalom.

A sértett több városban is dolgozott, végül februárban arra kényszerítették, hogy Svájcban folytassa a munkát.

Robert Kalinák és Igor Matovic volt kormányfő vitája dulakodásig fajult egy pozsonyi sajtótájékoztatón.

A rendőrség tisztázhatja, ki a felelős a hódmezővásárhelyi önkormányzat által üzemeltetett intézményben történt halálesetért és azért, hogy napokig feküdt az elhunyt a szobájában.

A BvOP válasza szerint példa nélküli az eset, az őrmester hazatérhetett a kórházból.

Volt ott minden: fürdőkád, hűtő, bútorok.

Egy tűzijátékwebshop marketing céljait szolgálja éppen a sokat megélt pihenőhely.

Negyvenmillió forint értékben foglaltak le tőle pénzt és értékeket.

Költségvetési csalás gyanújával vizsgálódik az adóhatóság.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Alaptörvény-módosítás, szükségállapot és hadiállapot bevezetése, a választások betiltása – ilyen és hasonlóan abszurd jóslatokkal riogatta a közvéleményt a baloldal.

Kamu kutatásokkal tévesztik meg a választókat.

Már hatályba is lépett az egyszerűsített tűzifaosztást lehetővé tevő kormányrendelet.

A kamara és a magyar kormány kiáll a bajba jutott termelők mellett.

Zárt körben az EU külügyi főképviselője színt vallott.

„A rendelkezések nem voltak elegendők. További szigorításra van szükség” – hangoztatta Giorgia Meloni január 9-i sajtótájékoztatóján.

A gazdasági árulás és a demokratikus normák sárba tiprása miatt is felelnie kell az Európai Bizottságnak.

A misztikus Attila-domb titokzatos földdelejesség forrása és a világhíres szkíta aranyszarvas lelőhelye is egyben.

A rekordgyőztes Egyiptom keménykedésben jobb volt Szenegálnál az elődöntőben.

Timosenko szerint az ügy hátterében a választások állhatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.