Feljelentették V. Naszályi Mártát
A kerületi jegyző is súlyosan megsérthette az önkormányzati törvényt.
A kerületi jegyző is súlyosan megsérthette az önkormányzati törvényt.

Varga Judit volt férje illegálisan szerezhette állítólagos bizonyítékait, amelyeket eddig nem mutatott be.

Egy távoli hozzáférést engedélyező programmal lopott el több mint kétmillió forintot az idegen a férfi bankszámlájáról.

A szervezők feljelentésen gondolkodnak.

A pedagógiai asszisztens az óvoda területén lévő mosdóban fajtalankodhatott egy kisgyermekkel.

Az édesanyja tett feljelentést.

A megvert lány hozzátartozói feljelentést tettek, a rendőrség pedig eljárást indított.

A fiatal az interneten kínált eladásra különböző termékeket, amelyeket soha nem küldött el a gyanútlan vásárlóknak.

A nyomozók bizonyítékokat foglaltak le.

A szegedi hajléktalan tagadja, hogy ő ürít rendszeresen a boltok elé.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az M0-s autóúton és az M1-es autópályán is több kilométeres torlódás alakult ki.

A lakosság nyomására sok országban lépéseket tettek a kormányok, de már későn.

Néhány vonat kimarad, néhány sokat késik.

Ez a magyar álláspont.

Irányt mutatott a Mercosur-megállapodás és a háború kapcsán is.

A frissen kiszivárgott iratok is tanúsítják, hogy Brüsszelből minden egyes magyarországi választásba beavatkoznak.

A tiltakozások eszkalálódnak, a rezsim egzisztenciális válságban van.

Az FTC kapusa a BL-csapatok bajnokiján lépett ismét pályára, a Győr meg sem állt 51 szerzett gólig.

Sorozatban tíz győzelem után jött a magyar futballista, majd két botlás.

A teheráni magyar nagykövetség továbbra is teljes kapacitással üzemel. Azonban a terület komoly biztonsági kockázatot rejt magában – jelentette ki Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.