Ferenc pápa: Vegyük észre, mi zajlik a világban!
Az egyházfő bűnnek nevezte a közintézményekben leleplezett korrupciót.
Az egyházfő bűnnek nevezte a közintézményekben leleplezett korrupciót.
Aggodalmát fejezte ki a Dél-Kaukázusban kialakult humanitárius helyzet miatt Ferenc pápa.
A pápa korábban leszögezte, hogy lemondana, ha egészségügyi okokból képtelenné válna irányítani a római katolikus egyházat.
A karácsonyi költekezés visszafogását, valamint az ukrajnai nép támogatását kérte.
Szergej Lavrov érthetetlennek és nem kereszténynek nevezte Ferenc pápa szavait.
A katolikus egyházfő újabb kötetében az orosz–ukrán konfliktusról ír, és a békére szólít fel.
A katolikus egyházfő azt is megerősítette, hogy hajlandó közvetíteni a békéért.
Ferenc pápa szavaival nyitotta Deli Gergely, az NKE rektora a katonai erő alkalmazása és a környezeti károk összefüggéseit tárgyaló konferenciát.
A francia nukleáris hatóság nem engedélyezte négy atomreaktor újraindítását.
Szót emelt a halálbüntetés eltörlése és a politikai foglyok védelme mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ezt a magyar családok is megérzik.
Magyarország és az Európai Unió érdeke is az, hogy a nyugat-balkáni országok mielőbb csatlakozzanak a közösséghez – hangsúlyozta Nagy Márton.
Népszerű színész-énekes csatlakozott a musical színház csapatához.
A Horn Gábor nevével fémjelzett kutatóintézet szakmányban gyártja a torzító méréseket.
Israel’s ambassador in Budapest says her country cannot sit idly by, while Iran is acquiring nuclear weapons.
Trump és Zelenszkij is találkozni fognak.
A férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emeltek vádat.
Israel’s ambassador in Budapest says her country cannot sit idly by, while Iran is acquiring nuclear weapons.
Trump és Zelenszkij is találkozni fognak.
A férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emeltek vádat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.