Ferenc pápát meglepték a magyar családpolitika eredményei
Novák Katalin államfő a vatikáni rádióban beszélt a szentatya reakciójáról.
Novák Katalin államfő a vatikáni rádióban beszélt a szentatya reakciójáról.
Ahogy Orbán Viktor, úgy most Novák Katalin köztársasági elnök is megérezte, hogy a vatikáni útjával fontos kiállnia a keresztény értékek mellett.
Ez lett volna a második személyes találkozó a két egyházi vezető között, miután 2016-ban Kubában egyeztettek.
A háborúellenesség és a családok védelme köti össze Budapestet és a szentszéket.
Csütörtök reggel indul a Vatikánba az államfő.
Az egyházfő arra hívta fel a figyelmet beszédében, hogy a háborúért az ártatlanok fizetnek.
Az egyházfő szeptember 13-án esedékes kazahsztáni látogatása előtt Kijevbe kíván utazni.
A miniszterelnök-helyettes hatvanadik születésnapja alkalmából apostoli áldást kapott az egyházfőtől.
Az egyházfő a jövő hónapban utazik Kazahsztánba is, nem kizárt, hogy még előtte ellátogat az ukrán fővárosba.
A katolikus egyházfő szerint egy biztos: mostantól kevesebbet fog utazni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kék-sárga embertenger lepte el az óceánt Miamiban.
Előre kitervelt emberölés miatt életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat az amerikai Vance Boelter.
Donald Trump szerint nagy hiba volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból – az amerikai elnök ezt Kanadában hangoztatta a G7-országcsoport éves csúcstalálkozóját megelőzően.
Schmidt Mária szerint bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor mindig bátor, mindig előbbre van és mindig igaza van.
A légitársaság számára az utasok, a személyzet és a repülőgépek biztonsága a legfontosabb.
„Az űrtechnológiának tudományos, biztonságpolitikai jelentősége is van.”
Ennek sokan örülni fognak.
A légitársaság számára az utasok, a személyzet és a repülőgépek biztonsága a legfontosabb.
„Az űrtechnológiának tudományos, biztonságpolitikai jelentősége is van.”
Ennek sokan örülni fognak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.