Ferenc pápa augusztusban fogadja Novák Katalint
Minden út Rómába vezet – írta közösségi oldalán a köztársasági elnök.
Minden út Rómába vezet – írta közösségi oldalán a köztársasági elnök.
A levelet Aleem Maqbool, a BBC vallási szerkesztője hozta nyilvánosságra.
A szentatya a katolikus egyház asszimilációs politikában való szerepéért, valamint a gyarmati mentalitás támogatásáért vezekelt.
A vizit középpontjában az egyházi iskolák őslakosok ellen elkövetett bűnei állnak.
A szentatya nemrég cáfolta a lemondásáról szóló állításokat, ám betegsége miatt még mindig sokan bizonytalanok a bejelentésében.
Minden a katolikus egyházfő egészségi állapotán múlik.
Marton Zsolt püspök vezette a magyar delegációt a Családok X. világtalálkozóján a Vatikánban.
A 85 éves Ferenc pápa arról adott hírt, szeptemberben akár Kijev és Moszkva is úti céljai között szerepelhet.
Az egyházfő szerint az ukrajnai válság megoldása a politikai vezetők bölcsességét teszi próbára.
A napokban a hetvenedik születésnapját ünneplő esztergom–budapesti érsek adott interjút lapunknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Chelsea 2-0-ra nyert a Los Angeles FC ellen a klubvilágbajnokság D csoportjában játszott meccsen.
Az iráni televíziót élő adásban érte izraeli légitámadás.
Az első evakuációs akció ezekben a percekben már megnyugtató fázisába ért, miután a szlovákok által szervezett mentesítőjárat elhagyta Jordánia légterét, fedélzetén 7 magyar állampolgárral, akik így kikerültek a konfliktuszónából – közölte Szijjártó Péter.
Hamenei megölését sem zárja ki Netanjahu.
A főpolgármester legutóbb 50 milliárd forintot követelt az államtól.
Aligátorteknőst láttak Csepelen, nem fogták el.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
A főpolgármester legutóbb 50 milliárd forintot követelt az államtól.
Aligátorteknőst láttak Csepelen, nem fogták el.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.