Hosszú kihagyás után ismét hagyományos keretek között mutatta be a virágvasárnapi misét Ferenc pápa
Beszédében húsvéti tűzszünetet sürgetett Ukrajnában.
Beszédében húsvéti tűzszünetet sürgetett Ukrajnában.
Az egyházfő máltai útját megkezdve ismertette, napirenden van, hogy Kijevbe látogat.
Volodomir Zelenszkij elnök Kijevbe invitálta az egyházfőt, ehhez azonban tűzszünetre van szükség.
A katolikus egyházfő fájdalmát fejezte ki az Ukrajnában folytatódó agresszió miatt.
Az 54 oldalas dokumentum a Szent II. János Pál pápa által 1988-ban bevezetett apostoli konstitúció helyét veszi át.
Az egyházfő közölte, a civilek legyilkolásának nincs stratégiai értelme és hamarosan temetővé válhatnak a városok.
Ferenc pápa a nagyböjti időszak első napjára, hamvazószerdára közös böjt- és imanapot hirdetett az ukrajnai háború miatt.
Ferenc pápa böjtöt és imanapot hirdetett Ukrajna békéjéért.
Nemrégiben Ferenc pápa is felszólalt a „kegyes halál” gyakorlata ellen.
Újdonságot a fegyelmi ügyekre kijelölt szekció önállósítása képvisel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A pünkösdi hétvége azért rontott a statisztikán.
Tovább nőtt a reálbér.
Valószínűleg a telefonját nézte, és azért nem vette észre, hogy megáll egy kamion a sávjában.
Benedek Szabolcs könyvet írt arról a magyar futballedzőről, aki negyven évvel ezelőtt kapitányként irányította a magyar labdarúgó-válogatottat Mexikóban a világbajnokságon.
A miniszter szerint a terv drágább, kiszámíthatatlan forrásokra kényszerítené az országot.
Az Indiana Pacers számára a legnagyobb csapást az egyik legjobbjuk formán kívüli játéka jelentette.
Senkit sem érdekel a klub-világbajnokság? Itt a cáfolat: a Palmeiras szurkolói.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
A miniszter szerint a terv drágább, kiszámíthatatlan forrásokra kényszerítené az országot.
Az Indiana Pacers számára a legnagyobb csapást az egyik legjobbjuk formán kívüli játéka jelentette.
Senkit sem érdekel a klub-világbajnokság? Itt a cáfolat: a Palmeiras szurkolói.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.