Szentkirályi Alexandra: Magyar Péter elfelejtette bevenni a Cavintont
A Tisza Párt rendszerint együtt szavaz a DK-val a Fővárosi Közgyűlésben.
A Tisza Párt rendszerint együtt szavaz a DK-val a Fővárosi Közgyűlésben.

A kormánypárti politikus kiállt választói mellett.

Hungary stands for its values and independence, according to MEP Tamas Deutsch.

Deutsch Tamás szerint Magyarország kiáll értékei és függetlensége mellett.

Egy gyors kávé Malinás Sándorral, az óbudai időközi önkormányzati képviselő-választás győztesével.

Több mint tíz nap telt el a mintavétel vége és a közzététel között.

Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője szerint a negatív külső hatások ellenére továbbra is tartják magukat a kormánypártok.

A kistelepüléseken élők számára a támogatás vidéki otthonfelújítási programmal is kombinálható.

Érkezik – írta sejtelmesen Donald Trump portréja alá a Fidesz alelnöke.

A baloldali városvezetés elfeledkezik a külső kerületekről.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.