Duplázott a Centrál, Varga Zoltán kivenné az osztalékot
A Covid-járvány ellenére látszólag kiváló évet tudhat maga mögött a baloldali médiumokat és tematikus lapokat működtető Centrál Médiacsoport.
A Covid-járvány ellenére látszólag kiváló évet tudhat maga mögött a baloldali médiumokat és tematikus lapokat működtető Centrál Médiacsoport.

Korábban megrovást kapott, most 10 százalékos fizetéscsökkentéssel sújtották Balogh Csaba momentumos polgármestert
20 százalékkal csökkentette a Real Madrid a játékosai és az edzői stáb fizetését a világjárvány következtében.
A médiaholding tulajdonosa milliárdos osztalékot vont ki a cégből, míg a dolgozók fizetését csökkentették.

Eközben a dolgozók fizetését pedig csökkentették a koronavírus-járványra hivatkozva.

A Barcelona játékosai nem mondanak le a továbbiakban bérük egy részéről.
Ez az úgynevezett látvány-csapatsportban szereplő sportolókra és dolgozó szakemberekre is vonatkozik.
A topbajnokságokban is megfigyelhető trendeket követve három hónapra módosítják a szerződéseket.
Ha kivívja a Bajnokok Ligájában való indulást az Arsenal labdarúgócsapata, akkor nem csökkentik a játékosok fizetését.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hamarosan tovább bővülhet az Otthon start program kínálati oldala.

Néhány egyszerű eszköz és egy kis rendszeresség csodát tesz.

Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.

Sipos Erzsébet is részt vett a Békemeneten.

Hol húzódik a határ a nemzetközi jog és a politikai befolyás között?

Abban is megállapodtak, hogy újjáélesztik a Palesztinai Felszabadítási Szervezetet (PFSZ).

Egy afgán állampolgár képes volt hat órán át a vízfelszínen maradni.

Végre megtudtuk az igazságot!

A Tisza néven pártként számontartott képződmény vezére kínosan ügyel arra, hogy szinte mindenben kopírozza gyűlöletének tárgyát, a kormányfőt.

Klárika volt férje, Gyurcsány Ferenc is sajátos viszonyt ápolt Nagy Imrével.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.