Megtöltötték a külföldi turisták a magyar fővárost
Januárig már nem csitul a beutazó vendégforgalom lendülete az idén a nemzetközi elismeréseknek köszönhetően minden korábbinál keresettebb Budapesten.
Januárig már nem csitul a beutazó vendégforgalom lendülete az idén a nemzetközi elismeréseknek köszönhetően minden korábbinál keresettebb Budapesten.

Nagy jelentőséggel bír a kormány szállodaszektort érintő támogatása, mivel eddig szállodaépítés a fővároson kívül nem feltétlenül tudott megvalósulni magántőkéből – mondta Flesch Tamás.
Változatlanul magas arányban érkeznek a koreai turisták a budapesti szálláshelyekre; idén nagyon erős, 30-40 százalékos is lehet a növekedés az általuk igénybe vett vendégéjszakák számában.

Változatlanul jönnek a dél-koreai, illetve az ázsiai turisták Magyarországra, ahogy más nemzetek körében is az egyik legnépszerűbb európai úti cél Budapest.

A nyáron várhatóan ugyancsak telt házas lesz a főváros, a szállodák több előfoglalást jegyeznek az év hátralévő időszakára, mint egy évvel ezelőtt.

Januártól a jelenlegi 18 százalékról 5 százalékra csökken a szálláshely-szolgáltatás áfája, ami a turisztikai piac szereplői szerint a segítséget jelenti a versenyképesség javítása szempontjából.

Nem támogatják a turizmus szereplői a fapados repülők kitelepítését a fővárosból, mert úgy látják, taktikailag elhibázott lépés lenne a rekordforgalmat bonyolító stratégiai iparág jövője szempontjából.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ünnepek alatt is nyomon követhetik olvasóink a fontosabb eseményeket a Magyar Nemzet oldalán.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.