Játszótereket ellenőrzött a hatóság, több eszköz fennakadt a rostán
Szülőként is figyelembe vehetünk több jelet, amely utalhat a játszótér biztonságosságára vagy éppen annak hiányára.
Szülőként is figyelembe vehetünk több jelet, amely utalhat a játszótér biztonságosságára vagy éppen annak hiányára.

A fogyasztóvédők 33 vendéglátóhely működését korlátozták.

Tisztességtelen kereskedelem, megtévesztő állítások.

Több száz szabálytalan eszközt talált a fogyasztóvédelmi hatóság.

A fogyasztóvédők szerint a cég félrevezeti a vevőket.

A mosóporok esetén egy mosás 43 és 198 forint közötti van.

A szabályozás bevezetése óta a korábbi évekhez képest javuló tendencia érzékelhető a hagyományos kereskedelemben.

Tanácsok a tudatos tanszervásárlásért.

A játékok függővé tesznek és pénzköltésre kényszerítenek.

Szállásfoglalás kapcsán is érvényesíthetők fogyasztói jogaink.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Már a tiszások is elismerik a kormány sikereit, miközben Magyar Péter csak gyalázkodni tud – mondta lapunknak Deák Dániel.

Deák Dániel politikai elemző három szempont alapján hirdetett végeredményt.

Már a Tisza ukrán fejlesztőivel tárgyal.

Doberdó a magyar lélek számára a nagy háború talán egyik legfájdalmasabb hadszíntere.

A hólapát és a szánkó is előkerült.

A sikeres diplomáciai lépések mérséklik a lakosság rezsiterheit, miközben stabilizálják a kormányfő politikai pozícióját.

Ismeretlen „állami művelet” borzolja a kedélyeket.

Nem véletlenül alakult ki pánik a szomszédos országban.

Fiatalokból áll az új digitális polgári kör.

A párt programalkotásért felelős vezetője elszólta magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.