Újra be kell jelenteni a házhoz szállításokat
A csomagküldő és internetes kiskereskedelem áprilisban történelmi rekordot döntött.
A csomagküldő és internetes kiskereskedelem áprilisban történelmi rekordot döntött.

Minden olyan fizetőhelyen, ahol online kassza működik, kötelező lesz lehetővé tenni az elektronikus fizetést.

A szakértők több mint 320 millió forintra becsülik a júniusi időjárás okozta károk összesített értékét.

Minden korábbinál fontosabb lehet, hogy a külföldre készülők ne feledkezzenek meg az utasbiztosításról.
A biztosítók által regisztrált bejelentések fele beázással kapcsolatos kár volt.

A fogyasztóvédelmi törvényben módosítják a szavatosság és a jótállás szabályait is.
A raktárat, a nagykereskedőt, az importőrt és a gyártót is, azaz a korábbi egy helyett az ellátási lánc öt szintjét ellenőrizhetik.
Palkovics László nyomatékosította: ideje megszüntetni a magyar fogyasztók hátrányos megkülönböztetését.

Tanácsos felkészülni a szezonális időjárás miatt előforduló szélsőséges helyzetekre.

Kevés kivételt is megenged a jogszabály, amikor nincs számonkérés.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Medián ügyvezetője szerint a mostani közvélemény-kutatásokat korai lenne előrejelzéseknek nevezni, mert nagyot tévedhetnek.

Folytatódik a baloldali belháború a Medián és a DK között.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Fontos politikust tudhat soraiban a Reform UK.

Adóeurók milliói jutottak a berlini áramszünet mögött álló szélsőbaloldali hálózathoz.

„Nem tudom, hogyan van még életben, de ő a legenergikusabb ember, akit ismerek.”

Összesen 400 ezer eurót kell az athéni csapat tagjainak befizetni a klubkasszába az előző két meccsen nyújtott gyengébb teljesítményért.

Varga Barnabás után újabb magyar játékos szerződött a görög bajnokságba.

Eddig hatszor tartóztatták le verekedés, balesetokozás és családon belüli erőszak miatt, legutóbb 2023-ban szabadult a börtönből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.