Idén sem maradt el a viharszezon
A biztosítók által regisztrált bejelentések fele beázással kapcsolatos kár volt.
A biztosítók által regisztrált bejelentések fele beázással kapcsolatos kár volt.

A fogyasztóvédelmi törvényben módosítják a szavatosság és a jótállás szabályait is.
A raktárat, a nagykereskedőt, az importőrt és a gyártót is, azaz a korábbi egy helyett az ellátási lánc öt szintjét ellenőrizhetik.
Palkovics László nyomatékosította: ideje megszüntetni a magyar fogyasztók hátrányos megkülönböztetését.

Tanácsos felkészülni a szezonális időjárás miatt előforduló szélsőséges helyzetekre.

Kevés kivételt is megenged a jogszabály, amikor nincs számonkérés.
A parlagfű nagyon jól alkalmazkodik Magyarország időjárási viszonyaihoz.
A járvány ideje alatt megsokasodtak a vásárlókat megtévesztő, pénztárcarabló „sufniwebáruházak”.

A fogyasztóvédelem továbbra is szigorúan ellenőrzi a forgalomba kerülő termékeket.

A kormány a fogyasztóvédelem központi elemének tekinti a családok védelmét.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Olyan területen látnak el szolgálatot, amely erdős vagy nehezen megközelíthető.

A bűncselekmény 18 óra körül történhetett.

A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

A Majdan téren összegyűlt emberek korrupcióellenes jelszavakat skandáltak, és az ukrán elnök lemondását követelték.

A miniszterelnök Mathias Döpfnernek, az Axel Springer lapkiadó vállalat vezérigazgatójának adott interjúban hangsúlyozta: az Európai Unió békeprojektből háborús projektté vált, Donald Trump amerikai elnök viszont a béke embere.

Az orosz elnök határozott lépést tett.

Noha Románia vezetett, de miután kiállították egy játékosát, 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovina otthonában.

Az olasz és a spanyol klasszis is magabiztosan nyerte meg a maga elődöntőjét.

A baloldali kormány kétségbeesett intézkedésekkel próbálja menteni magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.