Fordulat a kórházban talált, létszám feletti holttestek ügyében + videó
Két, leltárban nem szereplő, méltatlan körülmények között tárolt holttestet találtak a Péterfy Sándor utcai kórház patológiáján.
Két, leltárban nem szereplő, méltatlan körülmények között tárolt holttestet találtak a Péterfy Sándor utcai kórház patológiáján.

Vállalnunk kell a frontharcos szerepét, mivel megvannak az eredményei, kedvet csináltunk az illiberálisnak, unortodoxnak bélyegzett önállósághoz.

A Newcastle éppen annyiért venné meg Sandro Tonalit, amennyi a magyar futballista ára.

Ez a változás a felhasználókat ugyanannyira érinti, mint a vállalat munkavállalóit.

Egy emberi sejtekben található ritka fehérjevariáns jelentheti a kulcsot a mellrák kezelésének átalakításához.

Akár a mozivásznon, akár a tévé képernyőjén tekintjük meg, ezekben a filmekben nem fogunk csalódni.

Autós és biciklis mérték össze erejüket a kereszteződésben, ami utána jött arra senki nem számított.

A 2010 előtti politikai elit a gyermekes családokra úgy tekintett, mint akik csak kiadási tételt jelentenek.

Míg eddig az erős kereslet miatt az eladók diktáltak a lakáspiacon, ami jelentős drágulást eredményezett, addig mostanra fordult a kocka.

A Dinamikus gazdaságot, befolyásos és egységes nemzeti kamarát címmel megrendezett évnyitó rendezvényen a jegybank elnöke kiemelte, két út áll az ország előtt.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék szerint Brüsszel jobban tudja, hogy mi a jó a magyaroknak.

Sokaknak okoz fejtörést a megfelelő fa kiválasztása.

A kormánypártok kommunikációs igazgatójának abszurd párbeszéde a Népszava újságírójával.

A baloldal mindig ugyanazt akarja.

Az elmúlt időszakban Oroszország fokozta a támadásait.

Kremencsuk városában nem sokkal éjfél után robbanásokat jelentettek.

Sylvester Stallone, Gloria Gaynor és a Kiss rockegyüttes is átvehette a Kennedy Center éves kitüntetését Donald Trumptól.

A külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon osztotta meg.

Kós Hubert egyéni csúcsot döntött Milák ikonikus számában, 200 háton pedig magabiztosan nyert.

Ahol a karácsonyi készülődés közösségi élménnyé válik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.