Jaj annak, aki a forint becsülete ellen vét
„Ma reggel megjelent elgyötört életünk felett tündéri igéreteivel az új közgazdasági tünemény: a forint.”
„Ma reggel megjelent elgyötört életünk felett tündéri igéreteivel az új közgazdasági tünemény: a forint.”

A magyar forint 75. születésnapján – amit ma ünneplünk – mérlegre kell tennünk a forint kivezetésének és az euró bevezetésének dilemmáját. A kérdést kizárólag Magyarország nemzeti érdekei alapján kell elemeznünk.

75 évvel ezelőtt vezették be a forintot, amely a világtörténelem legdrasztikusabb inflációjának a végét jelentette.

A jövő évi választás valójában arról szól, hogy sikerül-e rövid úton beerőltetni Magyarországot az euróövezetbe. Ha igen, akkor bezáródik a hazai felzárkózás útja a fejlett világ felé.

Mindenki az első nyári hónapra várja a kamatok változtatását, minden bizonnyal a júniusi Inflációs jelentés előrejelzése lesz kiemelt fontosságú.

Történelmi csúcsra ugrott a háztartások pénzügyi megtakarításainak az állománya, ami a korlátozások lazításával enyhén mérséklődhet, de továbbra is magas marad.

A monetáris testület legutóbb tavaly júliusban változtatott a meghatározó ráta szintjén, 15 bázisponttal csökkentette azt.

Az év eleje óta a forint erősödött, az euróval szemben 1,5 százalékkal, a dollárral szemben 0,5 százalékkal.

A forint jövője nagyban függ az MNB lépéseitől, a nemzetközi piaci környezettől és a magyar gazdaság állapotától is.

Estére a befektetők megnyugodtak, hogy a demokrata irányítású szenátussal Joe Biden véghez viheti gazdaságélénkítő lépéseit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Trump tervei az olajra fókuszálnak.

Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Nem szűnnek a harcok, egyre csak fokozódnak.


A tiltott disznóölés – a feketevágás – az ötvenes években lett büntetőjogi kategória.

A Liverpool a tavalyi idényben nem jutott sokáig az FA-kupában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.