Bánó fog felügyelni
A szocialista holdudvar korábbi embereinek kinevezése már szokássá vált Karácsony Gergelynél.
A szocialista holdudvar korábbi embereinek kinevezése már szokássá vált Karácsony Gergelynél.
Valóban tenni kell a kevesebb balesetért, de nem ész nélkül, mint a főpolgármester.
Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője reményét fejezte ki, hogy a kibővített hatáskör nem az ellenzéki főpolgármester hatalmi törekvéseit és PR-tevékenységét fogja szolgálni.
A kormányoldal jónak tartotta azt a fővárosi felvetést, hogy a Kelenföldi pályaudvarhoz közelebb épüljön fel a Dél-budai Centrumkórház.
Demszky Gábor 5 ciklust csinált úgy végig, hogy tulajdonképpen a fővárosban semmi nem történt, egy óriási eladósodáson kívül – vélekedett Láng Zsolt.
A főpolgármester számos kampányígérete még csak említésként sem szerepelt a fővárosi költségvetési előterjesztésekben, és a korábbi évek fejlesztési bummja sem folytatódik.
Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint Bán Teodóra pályázata kiemelkedően a legjobb, mégis a szakmai bizottság javaslatát lesöpörve szeretnének döntést hozni.
Változtatási tilalmat rendelt el az érintett városligeti területre a Fővárosi Közgyűlés. A főpolgármester javaslatát 18 igen szavazattal, 14 nem ellenében, egy tartózkodás mellett fogadták el.
A Fővárosi Közgyűlés legközelebb szerdán ülésezik, ekkor dönthetnek a megbízott főigazgató személyéről. Persányi Miklós utódját pedig nyílt pályázaton választják majd ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdán Párizsban kijelentette, hogy nagyon közel van a Gázai övezetben a tűzszünetről szóló megállapodás.
A 29 éves veretlen, IBF-világbajnok Jai Opetaia úgy leütötte az új-zélandi, szintén veretlen David Nyikát, hogy az elájult, ám szerencsére végül a saját lábán távozott a csarnokból.
Arne Slot csapata szerda este a Tottenham Hotspur vendége lesz a ligakupában.
A 14 éves iskolás fiú édesanyja a gengszterbandákat okolja a történtekért.
A háromszoros olimpiai bajnoknő hivatalosan is befejezte roppant eredményes pályafutását.
Felmerült ilyen javaslat, de a kormány egyelőre nem tervez szigorítást – mondta a Magyar Nemzetnek Lázár János.
Utolsó megmozdulásaként kisstílű bosszút állt.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium vezetője hangsúlyozta: a felsőoktatás jogi szabályozása és működtetése nemzeti hatáskörbe tartozik.
Brutális felvételek láttak napvilágot.
Az eset a 3-as főúton történt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.