Kocsis Máté: Most összefogásra van szükség
Gulyás Gergely miniszter Kocsis Mátéhoz hasonlóan egyértelművé tette: nem látják értelmét, hogy a vészhelyzetben a kormánynak adott felhatalmazáshoz határnapot rendeljenek.
Gulyás Gergely miniszter Kocsis Mátéhoz hasonlóan egyértelművé tette: nem látják értelmét, hogy a vészhelyzetben a kormánynak adott felhatalmazáshoz határnapot rendeljenek.

A szenátusi republikánus frakció vezetője szerint még az is meglehet, hogy néhány demokrata párti törvényhozó is a republikánusokkal együtt szavaz majd.
Visszavonul a politizálástól, nem indul az ősszel esedékes helyhatósági választásokon Hegedűs Zoltán, a Fidesz hódmezővásárhelyi közgyűlési frakciójának vezetője, a párt korábbi polgármesterjelöltje – jelentette be a politikus szerdán a közösségi oldalán.
A párt frakcióvezetője jelenleg Gyöngyösi Márton elnökhelyettes, európai parlamenti (EP-) listavezető. A Jobbik szerdai közlése alapján ő lesz a Jobbik EP-képviselője.
A Fidesz frakcióvezetője reményének adott hangot, hogy minél több olyan politikus jut be az uniós döntéshozó testületbe, aki nem akarja tovább fokozni a migrációt.

A kormánypárt helyi frakcióvezetője szerint felvetődik a gyanú, hogy a szerződések nem a város, hanem Márki-Zay Péter saját politikai érdekeit szolgálják.
„A hazai zsidóság a cionizmus oldalán áll, a zsidók pedig, bármely pontján is élnek a világnak, nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek” – mondta a Jobbik frakcióvezetője.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem hiányzik a humor a magyar politikából Orbán Balázs szerint.

Fél percben a Tisza Párt megszorításairól.

A Fidesz stabilitása és mozgósító ereje ősszel is érezhető volt.

Mi megmondtuk, hogy baloldaliak, emlékeztet Szentkirályi Alexandra.

Trump fokozza kábítószer-ellenes harcát.

Joe Biden 350 milliárd dollárt osztott szét, mint a cukorkát – fogalmazott az amerikai elnök.

Az ünnepi díszek mindenkit elbűvölnek.

Gera Dániel a saját szurkolóival vitatkozott a Kazincbarcika elleni döntetlen után.

Három számban is döntőben szerepeltek a magyarok a lublini Európa-bajnokság nyitónapján.

A botrány külföldi szálait vizsgálják jelenleg az illetékes hatóságok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.