Korábban arathatnak a forróság miatt a gazdák
A szokásoknak megfelelően június utolsó napjaiban kezdődik az őszi vetésű szántóföldi növények aratása idén is, kivéve, ha a forróság a következő hetekben is fennmarad.
A szokásoknak megfelelően június utolsó napjaiban kezdődik az őszi vetésű szántóföldi növények aratása idén is, kivéve, ha a forróság a következő hetekben is fennmarad.

Fedezi a világ várható búzatermése a fogyasztást a 2019/2020-as gazdasági évben: 759 millió tonnát takaríthatnak be a gazdák, míg a felhasználás várhatóan 752 millió tonna körül alakul.

A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek exportértéke 2,2 százalékkal csökkent, importértéke pedig 4,1 százalékkal nőtt, az egyenleg 12,8 százalékkal esett 2018-ban.

Az utóbbi napok esői ellenére a Nyugat-Dunántúl és az Alpokalja kivételével az egész országban aszály van, a legszárazabb régiókban mintegy 150 milliméternyi csapadék hiányzik.

Petőházi Tamás elnök kiemelte, hogy országos átlagban 100-150 milliméternyi csapadék hiányzik a talajból, amelynek feltöltődéséhez egyhetes áztató esőre lenne szükség.
Ukrajnában rekordmennyiségű, 70,1 millió tonna gabona került a tárolókba tavaly az egy évvel korábbi 61,3 millió tonna után.
A minisztérium már a kormány elé terjesztette a nehéz helyzetbe került állattenyésztők megsegítését célzó javaslatcsomagját.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A példátlan gyűlölet visszatérő jelenség a tiszás csoportokban, de az OBT nem hajlandó foglalkozni bírái érintettségével.

A miniszterelnök a Mandiner Klubest vendége volt a Várkert Bazárban.

A kormány döntéseiről számol be Gulyás Gergely.

Magyar Péter és pártja nem tud és nem is akar nemet mondani a háborúpárti Brüsszel tanácsadóinak.

Ezek az okok!

A nemzetközi sajtó Donald Trump egyik legfontosabb szövetségeseként utal a magyar miniszterelnökre.

Piotr Nisztor több leleplező anyagot is közölt a lengyel politikai elitről.

Célzott fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul a sérülékeny fogyasztók védelme érdekében.

Ma befejeződik a női vízilabda Európa-bajnokság, a döntőben pedig a magyar és a holland válogatott csap össze az aranyért.

Ilyen blokkokat először építenek az Európai Unió területén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.