Rétvári Bence elmagyarázta, miért való a kereszt a Szabadság-szobor talapzatára
Karácsony Gergely is beleállt a Gyurcsány Ferenc által indított politikai vonalba – mutatott rá az államtitkár.
Karácsony Gergely is beleállt a Gyurcsány Ferenc által indított politikai vonalba – mutatott rá az államtitkár.

Lánszki Regő szerint a Szabadság-szobor talapzatán elhelyezendő kereszt segíthet abban, hogy a szobor valóban a szabadság szimbólumává váljon.

Félnek tőle, mint az ördög a tömjénfüsttől.

Bardóczi Sándor megindokolta, miért van szükség Budapest-szerte méhlegelőkre.

A fiatalkorú elkövetők még 2019 végén airsoft fegyverrel, illetve egyszer kést is használva követték el a bűncselekményeket a XI. kerületben.

A Munkásőrség egykori székházának elbontását a helyiek is támogatják, a helyére az MCC modern oktatási épületegyüttese kerülhet.

Elegük lett a helyieknek, felfegyverezték magukat.

Az ügyben öt fiatalkorút vádolt meg az ügyészség többrendbeli fegyveresen, csoportosan, bűnszövetségben, társtettesként elkövetett rablással.

Sem a kerület baloldali vezetése, sem a főváros nem tesz az ellen, hogy ne változzon szemétdombbá Budapest egyik legnépszerűbb kirándulóhelye.

Több mint kétszázezer forintot is fizethet az, aki javítani szeretne az ökoszisztémán.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus kemény szavakkal illette a Tisza elnökét.

A Fidesz–KDNP női politikusai és a Női DPK tagjai kezdeményezték az akciót.

Zelenszkij nyolcszázmilliárd dollárt követel az Európai Uniótól.

Megdöbbentő kutatást közöltek.

Az amerikai KFC gyorsétteremlánc jelentős változtatást jelentett be franciaországi hálózatában.

A tiltakozások során jogvédők szerint már több mint 2500 ember veszítette életét.

Orbán Balázs a Winston Marshall Show vendége volt.

Tavaly a márka második lett a hazai összeladásokban, miután egy kategóriában újra letarolta a piacot.

A klímaváltozás átírhatja az európai sípályák jövőjét.

Varga Zsolt együttese tizenöt góllal legyőzte Máltát az Eb-csoportkör utolsó fordulójában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.