A meleglobbi és a globalisták
A szuverenista tábor sem tehet hatékonyabbat, mint hogy az ellenoldali hálózat hatalmi központjait feltárja, bemutatja a nemzetközi közvéleménynek, s hatásos kritikával lép azokkal szemben.
A szuverenista tábor sem tehet hatékonyabbat, mint hogy az ellenoldali hálózat hatalmi központjait feltárja, bemutatja a nemzetközi közvéleménynek, s hatásos kritikával lép azokkal szemben.

Nehéz felfogni, mi olyan sürgős a baloldali globalistáknak, hogy ennyire lázas igyekezettel akarnak bedarálni minden, az övékétől eltérő véleményt.

Karácsony Gergely a gyurcsányista globalisták rendkívül hasznos idiótája.

Az LMBTQI-mozgalom elképesztő mértékű felerősödése már direkt módon veszi célkeresztbe a férfit és a férfiasságot.

A magyar szervezetek vezetőségébe gyakran liberális demokraták kerülnek, akik odahaza is a magyar kormány ellen érvelnek.

A jogállami álarc alól a járvány alatt is kivillant az ellenzék valódi kommunista arca.

Naponta jut eszembe a Hülyék paradicsoma című film. Nem kellett ötszáz évet várni, hogy a film valósággá váljon.

Jobb és bal: a két világ egész egyszerűen nem tud mit kezdeni egymással, nem akar a másikkal együttműködni.

A világjárvány önmagában nem old meg semmit, inkább elmélyíti a törésvonalakat.

A közösségi létmódunk nem egyformaságot, hanem közösségek szerinti különbözőségeket jelent.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Irreális eredményeket publikálnak a baloldali kutatócégek.

A reformkor kellős közepén egy, a mai napig emlékezetes esküvőn vette el feleségül gróf Széchenyi István szerelmét, Seilern Crescence grófnőt. Kvízünkben letesztelheti ismereteit, mit tud a magyar történelem egyik leghíresebb frigyéről!

Egyre nehezebben megy a mozgósítás Magyar Péternek.

Kiderült, hogy mit akarnak az ukránok.

Ez áll a venezuelai játszma mögött.

A Migrációkutató Intézet elemzése.

Grosics Gyula nem szeretett védeni, mert úgy vélte, mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak.

A pénteken kezdődő téli olimpián Kína leginkább a címvédő vegyes váltójában bízik, amelyben minden bizonnyal Liu Shaoang is helyet kap.

Vannak olyan kapusok, akik szinte megbabonázzák a büntetőt elvégző játékosokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.