Egy korábbi cikkemben (A globális elit rejtett hálózatai, június 12.) arról írtam, hogy a jelenleg a nyugati világot uraló, fősodratúnak is nevezett globalista-liberális elit feltárása, feltérképezése az egyik legfontosabb feladat, éppen azért, hogy a globalisták világátalakító törekvéseivel szemben kellő információk birtokában és hatékonyan lehessen fellépni.
Ez a feladat azonban azért nem könnyű, mert – s itt idézek a cikkemből – „a globális elit egyik legjellegzetesebb tulajdonsága éppen az, hogy rejtőzködik, nem mutatja meg magát, tehát egészen másképp működik, mint az előző évszázadokban a nagy birodalmak vagy nagyhatalmak, amelyek meglehetősen nyíltan törtek regionális, kontinentális vagy globális hatalomra”.
A kutatások és feltárások jelenlegi lehetőségei között már azzal is előrelépünk, ha felsoroljuk azoknak a mai világban fellelhető, látványosan növekvő számú balliberális politikusnak a nevét, akik nyíltan vállalják „másságukat”, amit lassan már nem is másságnak neveznek, hanem identitásnak (Hofi után szabadon: azt azért ne várjuk meg, hogy végül normává tegyék).
Ezért egy-két nevet felsorolnék a legismertebbek közül. Tudomásom szerint két homoszexuális miniszterelnök van Európában: az Orbán-gyűlölő, a gyermekvédelmi törvény ellen látványos könnyek között fellépő luxemburgi Xavier Bettel, illetve az ír Leo Varadkar. Megemlítendő még a belga Elio Di Rupo, aki 2011 és 2014 között volt Belgium miniszterelnöke. További két miniszterelnök-helyettesről van információ: Petra de Sutter transznemű, aki szintén Belgium miniszterhelyettese, illetve az új-zélandi Grant Robertson.
A kormánytagok között a következőket találjuk: a Biden-kormányban Pete Buttigieg közlekedési miniszter (aki elnökjelöltjelölt is volt!), valamint a transznemű Rachel Levine, aki egészségügyi (sic!) miniszterhelyettes. Európába érkezve, Franciaországban Clément Beaune Európa-ügyi miniszter, Németországban Jens Spahn egészségügyi miniszter, illetve Michael Roth külügyi államminiszter. Lengyelországban három baloldali párt elnökjelöltje volt tavaly Robert Biedran.
Ezenkívül a napokban ismerhettünk meg egy kiváló jellembajnokot, a máltai munkáspárti Cyrus Engerert, az Európai Parlament képviselőjét, aki arról híresült el, hogy volt férfi barátjáról tett ki homoszexuális bosszúpornót a közösségi portálokra, ezért, mintegy „jutalmul”, őt bízták meg a magyar gyermekvédelmi törvénnyel szemben fellépő jelentés megírásával. És itt érkezünk el a meleghálózat csomópontjához, ahol nem mást találunk, mint Soros György fiát, Alexander Sorost, akinek a homoszexualitása nyílt titoknak tekinthető. Alexander Soros igazi hálózati központ: innen érkeznek az utasítások – nyilván az apjával karöltve – és az utasítások végrehajtásához szükséges brutális pénzösszegek.
A kérdés persze az: vajon hogyan lehet a leghatékonyabb védekezni a globalista törekvésekkel szemben, amelyek már a mindennapjainkat érintik (lásd érzékenyítő kurzusok, kereszténygyalázás, álcivil jogvédők, kívülről szervezett tüntetések stb.)?
Ellenhálózatokat kell létrehozni, mert hálózatokkal szemben a hálózatok adekvát védekezési módot jelenthetnek. Ezek formái változatosak lehetnek: internetes fórumok, aláírásgyűjtések, mozgalmak (mint például a keresztény értékeket védő, hálózatosan terjeszkedő CitizenGO, továbbá az Emberi Méltóság Központ, a Civil Összefogás Fórum), társaságok, nemzetközi, uniós szerveződések stb. Ezeknek a hálózatoknak célul kell kitűzniük, hogy ugyanazokon az intézményi „terepeken” építenek ki személyközi kapcsolatokat, mint a liberális globalisták, így többek között az unió egyes színterein, például a parlament bizottságaiban, lobbiszervezeteket kell létrehozni a bizottság nyomás alatt tartására, nemzetközi civil hálózatokat kell beindítani, tudományos konferenciákat kell szervezni a nemzeti és keresztény értékek védelmére stb. Fontos, hogy az antiglobalista szellemi-értelmiségi erők a globalistákhoz hasonlóan egymást segítő, egymásra reflektáló, egymással folyamatos kapcsolatban lévő és információt átadó-továbbadó hálózatos formában kapcsolódjanak egymáshoz – és még számos példát lehetne felsorolni, de talán már ennyiből is világos, mire gondolok.
Mindehhez hozzátenném a nemzeti beállítottságú újságírók, szerkesztőségek felelősségét is, akik és amelyek a rejtőzködő hálózatok feltárásában segíthetnek sokat – és természetesen a titkosszolgálati eszközök sem hagyhatók ki a sorból.
Nagyon fontos a globalista hálózatok esetében a csomópontokra, vagyis a hatalmi központokra való fókuszálás. Már Barabási Albert-László rámutatott arra, hogy a hálózatok egyfelől erősek, mert a kieső pontok helyébe újak jönnek, viszont sebezhetők is, mert a csomópontok kikapcsolása, megszüntetése a hálózat felbomlásával fenyegethet. (Számos példával bizonyítja ezt.) A globális hálózat pontosan tudja és tudta az elmúlt évtizedekben is, hogy kik a hagyományos nemzetállami, szuverenista intézmények legfontosabb személyei, gondoljunk itt például a meggyilkolt Kennedyre, a felrobbantott Alfred Herrhausenre (Helmut Kohl főtanácsadójára), ezenkívül II. János Pál pápára, Ronald Reaganre – döbbenetes módon a globalista hálózat nemrég éppen utóbbi két, magasan kiemelkedő személyiség szobrát gyalázta meg Lengyelországban –, és természetesen most is vannak olyan célszemélyek, akiket a legfőbb ellenségként kezelnek.
Éppen ezért a szuverenista értékrendű tábor sem tehet hatékonyabbat, mint hogy az ellenoldali hálózat hatalmi központjait feltárja, bemutatja a nemzetközi közvéleménynek, s hatásos kritikával lép azokkal szemben. Ez egyszerre fontos a globális színtéren (az ENSZ-ben és egyéb nemzetközi szervezetekben), az unióban, egyes európai tagállamoknál, illetve természetesen a nemzeti terepen is. Soros György személyét és hálózatát pedig, azt hiszem, nem is kell külön említenem. Ehhez a sorhoz adhatjuk hozzá immáron a meleglobbit, megint egy Soros vezetése alatt.
Természetesen kihagyhatatlan, hogy a nemzeti oldal számára – még – adottnak tekinthető nemzetállami jogkörökkel is élni kell a globalista hálózatokkal és azok vezető személyeivel, köreivel szemben. A szervezetek, intézmények sok tekintetben hátrányban vannak a hálózatokkal szemben – utóbbiak rugalmasabbak, gyorsabban reagálnak és változnak, nem kötik jogszabályok a működését –, viszont az állami intézmények jogszabályokat alkothatnak és annak betartására kötelezhetnek minden egyes személyt, esetünkben a hálózatokat vezető, „csomópontot” jelentő figurákat. Ezekkel a jogi lehetőségekkel élni kell abban az esetben, ha a nemzetállami szuverenitás, a polgári és keresztény kultúra, a család intézményének megvédéséről van szó. Erre kitűnő példa és modell a magyar parlament által nemrég elfogadott gyermekvédelmi törvény, mely éppen a meleg- és LMBTQ-lobbit korlátozza – ne is csodálkozzunk, hogy e lobbi válaszképpen óriási ellentámadásba lendült, maga mögött tudva a nagyobb, globalista-sorosista hálózat segítségét.
Csak néhány adalékot említettem a globalista hálózatok elleni fellépés lehetőségeiről és formáiról. Azt azonban tudnunk kell: a globalista hálózat olyan ezerfejű sárkányhoz hasonlítható, amelynek a hatalmas pénzforrásai miatt újabb és újabb fejei nőnek ki, ezért igen hosszú távú küzdelemre kell berendezkednünk ebben a században.
A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója
(Borítókép forrása: MTI)
