Donald Trump is gratulált Orbán Viktor győzelméhez
A korábbi amerikai elnök mellett többek között Egyiptom elnöke és a török államfő is gratulált a választási sikerhez.
A korábbi amerikai elnök mellett többek között Egyiptom elnöke és a török államfő is gratulált a választási sikerhez.
A megválasztott köztársasági elnök a közösségi oldalára is posztolta a V4-es elnökök leveleit.
Orbán Viktor hivatalos levélben is gratulált az újdonsült anyukának.
Orbán Viktor gratulált Rúzsa Magdinak. Árokásóéknak az egészből az jött le, hogy a kormányfő „lecsapta a labdát”.
Elismerését fejezte ki az olimpián diadalmaskodó úszónak a miniszterelnök a Facebookon.
Nagy szükség van arra, hogy a reformáció magyar szellemi örökösei erőt, hitvalló bátorságot és összefogást mutassanak – hangsúlyozta a kormányfő.
Vlagyimir Putyin szerint az elrontott kapcsolatokat már nem lehet elrontani.
Levélben gratulált Áder János köztársasági elnök Joe Biden megválasztott amerikai elnöknek.
Orbán Viktor: Aligha találunk példát arra, hogy egy miniszterből püspök legyen.
A kormányfő hálás a gratulációkért, amit unokája születése kapcsán kaptak. A kisfiú nevét is elárulta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az összes állami akadémia azt jelezte, hogy betartja a labdarúgó-szövetség új ösztönzőrendszerét.
Tombol a kettős mérce.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.