GVH: Az árfigyelő is segít az infláció leszorításában
Az árfigyelő rendszer a versenyhatóság két fontos célját is támogatja.
Az árfigyelő rendszer a versenyhatóság két fontos célját is támogatja.
A kiskereskedelemben a legnagyobb költségtételt a forgalmazott termékek beszerzési ára jelenti, így az infláció zsugorodásához elengedhetetlen annak további jelentős csökkentése is.
Az is kiderült, hogy milyen lehetőségekkel bővül tovább a rendszer.
Népszerű termékekkel bővülhet az árfigyelő, és újabb bolthálózatok is csatlakozhatnak hozzá.
Rigó Csaba Balázs: A béke szolgálná legjobban az árstabilitást és az alacsony inflációt.
Szatmáry Kristóf lapunknak elmondta, hogy mostanra a hazai vállalkozások 98-99 százaléka megkapta az elmaradt díjakat a nemzetközi szállásközvetítőtől.
Rajtaütésszerű helyszíni vizsgálatot tartottak a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) munkatársai.
Az árfigyelő rendszer máris elkezdte letörni az árakat.
A rendszer jelentős részben ellensúlyozta az élelmiszerárstop kivezetésének hatásait.
Véglegesítette jelentését a GVH a tartós élelmiszerek gyorsított ágazati vizsgálatáról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sajátos stílusban kommentálta Macron incidensét.
Furcsa vizsgálat még furcsább okból: alighanem változik a vasárnapi Spanyol Nagydíj rajtsorrendje.
Aki idáig halogatta a nyaralással kapcsolatos terveit, most alighanem kedvet kaphat hozzá.
A két másodperccel a vége előtt szerzett vezető gól sem ért győzelmet.
A Vatikán a római katolikus egyház vezetésének székhelye. Az állam népessége kevesebb, mint ötszáz fő, az átlagéletkor pedig 82 év.
A francia Metz hosszabbításos meccset játszott a dán Odensével a BL-ben.
Nemcsak Ruszin-Szendi Romulusz, hanem Magyar Péter is kettős kommunikációt folytat Ukrajnáról.
A Vatikán a római katolikus egyház vezetésének székhelye. Az állam népessége kevesebb, mint ötszáz fő, az átlagéletkor pedig 82 év.
A francia Metz hosszabbításos meccset játszott a dán Odensével a BL-ben.
Nemcsak Ruszin-Szendi Romulusz, hanem Magyar Péter is kettős kommunikációt folytat Ukrajnáról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.