Jogerősen kizárták Gyárfásék szakértőjét
A védelem számára fontos bizonyítás esett ki a magánszakértő kizárásával.
A védelem számára fontos bizonyítás esett ki a magánszakértő kizárásával.

Az illető nyomást próbált gyakorolni a bíróság által kirendelt nyelvész szakértői csapatra.

A tanúk szerint rendezték üzleti vitájukat, így Gyárfásnak nem volt oka megöletni Fenyőt.

Két nap elteltével már módosította is vallomását az MSZP volt tagozatvezetője.

Kiderült, a védett tanú kritikus állításait poligráfos hazugságvizsgálattal is ellenőrizték, és a műszer szerint igazat mondott.

A 4-es számú védett tanú a saját és családja életét félti.

Akár 2023-ra is áthúzódhat Gyárfás Tamás és Portik Tamás pere, amit a Fenyő-gyilkosság ügyében indítottak ellenük.

A keddi tárgyalási napon a korábban vehemens Portik Tamás is csak inkább hallgatott.
Folytatódik a Fenyő-gyilkosság miatt indult per bizonyítási eljárása.
A vád egyik legfontosabb bizonyítékát próbálja megingatni a védelem.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben.

A családi borászat célja betörni az ázsiai piacokra.

A tűzoltók hamar eloltották a lángokat.

Néhány hét múlva a hegek is eltűnnek.

A csúcs új korszakot nyitott a magyar-amerikai kapcsolatokban.

A külügyminiszter új felvétellel jelentkezett.

A mostani vonatszerencsétlenség már a második hasonló eset egy hónapon belül.

Már nem Damir Krznar az Újpest vezetőedzője.

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

A balliberális polgármesternek megmaradt a többsége a közgyűlésben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.