Fenyő-ügy: Portik titokban felvette a rendőrségi kihallgatását
Az olajmaffiózó több száz órányi, korábban lefoglalt hangfelvételei között találták meg ezt a felvételt.
Az olajmaffiózó több száz órányi, korábban lefoglalt hangfelvételei között találták meg ezt a felvételt.

Portik Tamás, a hazai szervezett bűnözés egykori kulcsfigurája 2008-ban alkut kötött a Gyurcsány Ferenc-féle polgári titkosszolgálattal.

Az úszószövetség volt elnöke nem teljesítette az olajmaffiózó kérését.

Portik Tamás, a hazai szervezett bűnözés egykori kulcsfigurája kétségbeesetten kereste a kapcsolatot Gyurcsány Ferenccel.

Fenyő-ügy: tanúk kihallgatásával folytatódik a büntetőper

Portik Tamás bizalmi embere is vádlott a bandatag megölésében, és a volt sportvezető megzsarolásában.

Vajon miért nem nyomozták ki évtizedekig Tasnádi Péter állítólagos megbízásának a körülményeit?

Tasnádi Péter kétszer hatmillió forint, összesen 12 millió forint megbízási díjról beszél, a felesége négymillióról és összesen tízmillióról.

Tasnádi nem úgy ismerte meg Gyárfást, hogy csak úgy megölet valakit.

Gyárfás a nyomozás során végig tagadta, hogy megbízta volna Tasnádit. Ez várhatóan most sem módosul.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben.

A családi borászat célja betörni az ázsiai piacokra.

A tűzoltók hamar eloltották a lángokat.

Néhány hét múlva a hegek is eltűnnek.

A csúcs új korszakot nyitott a magyar-amerikai kapcsolatokban.

A külügyminiszter új felvétellel jelentkezett.

A mostani vonatszerencsétlenség már a második hasonló eset egy hónapon belül.

Már nem Damir Krznar az Újpest vezetőedzője.

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

A balliberális polgármesternek megmaradt a többsége a közgyűlésben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.