Minden segítséget megad az állam a családoknak a pedofilok ellen
A kormány támogatja, hogy mindenki megvédhesse a gyermekét – jelentette ki Rétvári Bence államtitkár.
A kormány támogatja, hogy mindenki megvédhesse a gyermekét – jelentette ki Rétvári Bence államtitkár.
A nyugati világ vezetői háborús lázban élnek – hangsúlyozta a miniszterelnök.
A magyar kormánynak a gyermekvédelem a fontos, az Európai Bizottság a piac felől közelít a nemzetközi jogász szerint.
Novák Katalin Florida kormányzójával, Ron DeSantisszal folytatott megbeszélést Tallahassee-ben.
Ki döntheti el, mire van szükség a magyar gyermekek jóléte érdekében? A többségi támogatást élvező kormány vagy eurokraták a távoli Brüsszelből?
A neomarxisták a tanárokon keresztül próbálják megszerezni a kontrollt a gyerekek fölött.
Az iskolák elsöprő többségében a tanulók biztonságban vannak – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Átfogó jogalkotási folyamatra kerülhet sor, amely a tanári szerepkör betöltésének feltételeit is érintheti.
A miniszterelnököt mélyen megrázta és felháborította, ami az óbudai iskolában történt.
Kijelenthetem, hogy nem vagyok homofób. Felnőtt emberek közös akarattal azt csinálnak az ágyukban vagy a zuhany alatt, amit akarnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Most new citizens were of Syrian origin.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Tombol a kettős mérce.
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.