Gyermekvédelmi ellátásban nevelkedett fiatalok állhatnak munkába a rendőrségnél
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium államtitkára elmondta: az Apponyi Franciska Jövőműhely Programot négy hónappal ezelőtt indították útjára.
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium államtitkára elmondta: az Apponyi Franciska Jövőműhely Programot négy hónappal ezelőtt indították útjára.

A vizsgálatot visszamenőleg ki kell terjeszteni az 1990 és 2010 közötti időszakra is – hangsúlyozta Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának vezetője.

Az első szigorítás az állami intézmények vezetőinél lépett életbe, a törvénymódosítás után azonban már minden intézmény vezetőjére kiterjesztik a vizsgálatot.

A szervezet szerint egyre nehezebben férnek hozzá a magyar fiatalok az LMBTQ-témájú információkhoz.

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató vezetője szerint a gyermekek méltóságát csak lesilányítja, ha az erről szóló közbeszéd csupán politikai érdekek mentén tematizálódik.

Nem volt szócsatáktól mentes a parlament tavaszi ülésszakának kezdete.

A Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta, ki fog derülni, hogy a baloldalnak a gyermekvédelem, vagy az elnök megbuktatása volt a fontosabb.

A körülmények nem mentik fel Novák Katalint a válaszadás morális kötelezettsége alól.

A Fidesz frakcióvezetője közölte, hogy az alaptörvény-módosítási javaslatot március második felére fogadhatják el.

A változtatást már a tavaszi ülésszak kezdetén végigviheti az Országgyűlés.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

Orbán Balázs a Fidelitas kongresszusán emlékeztetett: Ruszin-Szendi Romulusz már megmondta, hogy „Szlava Ukrajini!”, mindenkit be fognak rántani.

A tét óriási, csak a vak nem látja – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.

Vége a kakaduhajszának.

A Majdan téren összegyűlt emberek korrupció ellenes jelszavakat skandáltak és Zelenszkij lemondását követelték. Újabb tüntetéshullám indult az ukrán elnök ellen.

A hólapát és a szánkó is előkerült.

A sikeres diplomáciai lépések mérséklik a lakosság rezsiterheit, miközben stabilizálják a kormányfő politikai pozícióját.

Vízben égni, tűzbe fulladni címmel jelennek meg Charles Bukowski versei december elején.

There is real danger, and we are standing up because now is the time to stand strong, Hungary's Prime Minister said at the anti-war rally in Gyor.

A belgák szélsője, Jérémy Doku a kifogások keresése helyett tiszta vizet öntött a pohárba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.