Nemrég tért át az iszlám hitre a párizsi kapitányságon ámokfutó gyilkos
Szokatlanul és idegesen viselkedett felesége szerint a párizsi rendőr-főkapitányságon négy áldozatot követelő késes ámokfutás elkövetője a támadást megelőző este.
Szokatlanul és idegesen viselkedett felesége szerint a párizsi rendőr-főkapitányságon négy áldozatot követelő késes ámokfutás elkövetője a támadást megelőző este.

Az elkövetővel együtt öt halálos áldozatot követelt egy párizsi rendőr-főkapitányságon elkövetett késes ámokfutás. A négy leszúrt áldozat mindegyike rendőr.

A verdikt kihirdetését követően a törvényszék előtt várakozó tömeg kevésbé volt megbocsátó: többen is túl enyhének, igazságtalannak találták az ítéletet.
Úgy hírlik, B. László autójában megtalálták VV Fanni anyagmaradványait, állítólag tőle származó vércseppekre is bukkantak a helyszínelők.

A Szaúd-Arábiát irányító trónörökös most beszélt először a nyilvánosság előtt a gyilkosságról azóta, hogy tavaly októberben egy szaúdi halálosztag brutális módon megölte Dzsamál Hasogdzsit.
Az emberölésért elítélt, többszörösen visszaeső egykori amatőr színházi rendező, Liebe Attila aktivistaként segíti az ózdi ellenzéki összefogást, ezzel együtt Janiczak Dávid polgármester-jelölti kampányát.

Telt házzal vetítik a dokumentumfilmeket is a miskolci CineFesten, mert a valóság az utóbbi időben izgalmasabbá vált, mint a képzeletbeli világ.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt Brüsszelben támogatja a háborús, az energiaszankciós és a mezőgazdaság leépítését szolgáló terveket.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

A nemzetközi politika az komoly dolog, ott a nagyfiúk vannak a színpadon.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.