időjárás 23°C Ulrik 2022. július 4.
logo

Gyárfás Tamás: Sok bűnöző fordult meg a Nap TV-ben

Magyar Nemzet
2020.09.03. 19:12

Meglepő kijelentést tett a Fővárosi Törvényszéken ma a Fenyő-gyilkosság miatt megvádolt Gyárfás Tamás: bűnözők jártak a tévéjébe, ám egyikükkel sem üzletelt, nem volt barátjuk, csak ismerte őket. A bizonyítási eljárás a volt médiaproducer, sportvezető Tasnádi Péterhez fűződő kapcsolatainak boncolgatásával folytatódott.

Sok bűnöző fordult meg a Nap TV-ben, többek között szerepelt műsorban a később kivégzett (olajos bűnöző – a szerk.) Boros Tamás, és még mások – jelentette ki Gyárfás Tamás a Fővárosi Törvényszéken, a Fenyő János meggyilkolása miatt folyó tárgyaláson. A volt producer, sportvezető megszólalása azért is érdekes, mert a Nap TV politikailag baloldali beállítottságú volt, hiszen zömmel a balliberális pártok és kormányok vezetői, tagjai, művészek, a gazdasági holdudvaruk prominensei fordultak meg a stúdióban, valamint a műsorok készítői sem feltétlenül a Fideszhez való kötődésükről voltak ismertek. Elég csak a Gyárfás–Portik-perben egyébként tanúként beidézendő Pallagi Ferenc főszerkesztőre gondolni. Gyárfás azt állította a bíróságon, hogy a Nap TV-ben járt bűnözőkkel nem állt üzleti kapcsolatban, csak ismerte őket.

Gyárfás Tamás médiavállalkozó, sportvezető büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolják
Fotó: Kurucz Árpád

Kovács Lajos nyugalmazott ezredes Gyárfás meggyanúsítása után azt nyilatkozta: amikor Fenyő Jánost megölték, többen is szóba kerültek lehetséges megbízóként, köztük Princz Gábor és Gyárfás Tamás is. Princzet azért zárták ki a gyanúsítottak köréből, mert a bankárnak nem voltak bűnözői kapcsolatai, szemben Gyárfás Tamással, akinek Tasnádi Péter és Portik Tamás egyaránt kapcsolata volt, sőt üzleteltek is.

A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint, bár Fenyő és Gyárfás a 90-es évek végén nyilvánosan kibékültek egymással, de „Fenyő János nem hagyott fel Gyárfás Tamás gazdasági tönkretételével, az úszószövetség korábbi elnöke pedig ezt felismerve legkésőbb 1997 szeptemberében eldöntötte, végleg megszabadul fő üzleti ellenfelétől, és megöleti a Vico-birodalom urát”. Gyárfást azzal vádolják, hogy előbb megbízta Tasnádi Péter vállalkozót Fenyő megöletésével, majd felbujtotta Portik Tamás volt olajos vállalkozót ugyanerre. A 28 évnyi fegyházbüntetését töltő Portik – megölette Prisztás Józsefet, majd Boros Tamást – végül a szlovák maffia bérgyilkosával, Jozef Roháccsal lövette agyon Fenyőt 1998. február 11-én a Margit utca–Margit körút sarkán. Rohác ezért és az Aranykéz utcai négy halottat, húsz súlyos sérültet követelő robbantás miatt kapott életfogytiglani fegyházat.

Gyárfás tagadja, hogy akár Tasnádit, akár Portikot megbízta volna a gyilkosság megszervezésével. A tárgyaláson azt mondta, Tasnádi nemcsak a Nap TV-be vitt hirdetéseket, de nem volt sem vele, sem más, a tévében megfordult bűnözővel baráti kapcsolatban. A vádlott szerint egyébként más üzleti kérése Tasnádinak nem volt tőle, igaz, a bűnöző rendszeresen szerepelt a Nap TV-ben. Az ügyész kérdésére Gyárfás azt is kijelentette: nem volt kiszolgáltatva Tasnádi Péternek, és ezt nem is tűrte volna, pedig Tasnádi többször próbálta befolyásolni. Elmondta: Tasnádi egy alkalommal megkérte arra, hogy vegye fel egy ismerősét a Nap TV-hez, de ezt sem teljesítette, miután szerinte az illető egyszerűen nem illett oda. Ezt egyébként 2003-ban kérte tőle Tasnádi, amikor börtönben ült.

Ezzel szemben kedden a tárgyaláson kiderült: Gyárfás 2003-ban éppen arról beszélt Portik Tamásnak, hogy „kiveri a víz” Tasnáditól, ha arra gondol, hamarosan szabadul. Mint ahogy az is elhangzott Gyárfás szájából, hogy „jobb a békesség” címén fizetett ki tízmillió forintot Tasnádinak. A vád szerint ez az összeg a Fenyő-gyilkosság megbízói díja feletti összeg volt.

A vádlott arról is beszélt – immár sokadszor –, hogy bár a gyilkosság után is igyekezett fenntartani vállalkozásait, „árnyék vetült rá” azért, mert a közvéleményben hamar elterjedt, hogy köze lehetett Fenyő kivégzéséhez. Azt mondta, húsz éven át volt benne ez a rossz érzés. – Ezt senkinek nem kívánom – jelentette ki.

Póta Péter bíró és az ügyész egyaránt rákérdezett Gyárfásnak a Portik Tamással való kapcsolatára. A vádlott azt mondta: tartott Portiktól, és ez mára sem változott. Sok alkalommal találkoztak és beszélgettek, de Portik „gyakran beszélt metaforaképekben”, ám nem merte kioktatni, mert ma is fél tőle.

„Én egy ilyen gyáva alak vagyok” – jelentette ki Gyárfás, aki arról is beszélt, hogy őt Portik a 90-es évek közepén kereste meg először. A vád képviselője Gyárfást arról is megkérdezte, mikor szerzett tudomást arról, hogy a közbeszédben ő is a potenciális gyanúsítottak között volt. Gyárfás hosszan és kitérően válaszolt, de az ügyész rendreutasította, és megkérdezte újra. Gyárfás erre azt felelte, neki konkrétan ezt senki nem mondta, évekkel később azonban megjelent egy cikk az egyik hetilapban, ami ezt boncolgatta. Mivel azonban továbbra is kitérő választ adott, a bíró is rászólt, hogy egyenesen válaszoljon a kérdésekre. Gyárfás erre mondta azt, Fenyőnek a nevesített cikk szerint rajta kívül még két nagyvállalkozóval volt viszálya, majd sokadszorra ismét kijelentette: a gyilkosság idejére Fenyő Jánossal ő már békét kötött.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.