Gyűlöletbeszéd miatt törölte a Facebook a jövő heti diáktüntetés eseményét
A diákfront szerint a kormány tehet a tiltásról.
A diákfront szerint a kormány tehet a tiltásról.

Engedélyezik a gyűlöletbeszédet, saját irányelveit dobja sutba a közösségi média.

A bizottság szerint az ilyen bűncselekmény aláássa az unió közös értékeit és az alapvető jogokat.

Először antiszemita kommentek árasztották el a profilt, majd elkezdték gyűlöletbeszédre hivatkozva jelenteni őket.

A techóriás lépéseit már többször bíráló tanács szerint a közösségi hálózat túl szigorú a muszlimok gyűlöletbeszédével szemben.

A tavaly októberben lefejezett történelemtanár, Samuel Paty esete rávilágított: a techóriások szabályozása nem tűr halasztást.

A kódexhez később mások mellett az Instagram, valamint a Snapchat is csatlakozott.

Gyűlöletbeszédnek minősíthető, de nem volt uszító jellegű a román államfő magyarellenesnek tartott beszéde.
Azt kérik, hogy határozottan és késlekedést nem tűrően lépjen fel a Klaus Iohannis gyűlöletbeszéde ellen.

A kettős mérce döbbenetes erővel érhető tetten.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Jun Szogjolt 2025 januárjában tartóztatták le.

Yusuf Tuggar nigériai külügyminiszter a helyi ChannelsTV televíziónak elmondta: kétszer konzultált az ügyben telefonon Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel.

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.


A magyar gasztroforradalmat Csíki Sándor találóan nevezte palotaforradalomnak, hiszen a vendéglátóipari egységeknek legfeljebb egy ezrelékét érintette.

Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője elrendelte az ország rakéta- és tüzérségi gyártásának modernizálását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.