Hollik István: Gyurcsány kiadta az ukázt, hogy a dollárbaloldal nem szavazhatja meg a békepárti határozatot
A magyar nemzeti érdek képviseletében vagy Magyarország megvédésében a dollárbaloldalra nem lehet számítani.
A magyar nemzeti érdek képviseletében vagy Magyarország megvédésében a dollárbaloldalra nem lehet számítani.

Gyurcsány Ferenc: „Igen, dolgoztunk azért, hogy az Európai Unió olyan feltételeket támasszon, amelyek lebontják Orbán világát.”

Megnyíló Városháza-akták, lapunknál Anonymus közel tízórás, vágatlan hangfelvételének leirata.

Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter nem dohányzik, az azonban nem derült ki, hogy a mosdóba együtt jártak-e.

A Demokratikus Koalíció elnöke ismertette pártja EP-listájának első három jelöltjét.

Dömötör Csaba szerint megpróbálnak minket megtörni a béke kérdésében.

Mindenki megnyugodhat, mert végre megtudhattuk, hogy Gyurcsány Ferenc kivel jár együtt vécére. És ez nem vicc.

Havasi Gábor 2019-ben már elbukott, most a DK jelentkezett be a helyéért.

Az a hír sem futott be túl nagy pályát a hazai sajtóban, hogy a mára súlytalanná vált MSZP társelnöke újfent bírálni merészelte a magasságos DK-s atyaistent, Gyurcsány Ferencet.

Voltam olyan mazochista, hogy egytől egyig végighallgattam az ellenzéki vezérek egyszerre szórakoztató és ugyanakkor szörnyen idegesítő beszédeit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Folyamatosan dolgoznak a kukásautók az országban.

A balliberális Tisza Párt a 13. és a 14. havi nyugdíjat azonnal megszüntetné.

Az országosan forgalmazott gyümölcslé nem felel meg a vonatkozó előírásoknak.

Horrorisztikus.

Beterjesztették a közös hitelfelvételt.

Lavrov szerint a „mikrofondiplomácia” nem komoly párbeszéd.

Az amerikai KFC gyorsétteremlánc jelentős változtatást jelentett be franciaországi hálózatában.

Eastern Hungary has caught up with Western Hungary.

A tavalyi év utolsó hónapja a tízedik legszárazabb december volt 1901 óta.

Orbán Viktor közösségi oldalán jelent meg erről egy videó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.