Eltűnt a baloldal, már majálist sem tartanak
A szavazóik mellett szervezeti erejüket is elvesztő ellenzéki erők jó ideje nem képesek számottevő tömeg megmozgatására.
A szavazóik mellett szervezeti erejüket is elvesztő ellenzéki erők jó ideje nem képesek számottevő tömeg megmozgatására.

A főpolgármesternek őszig van ideje bizonyítani Gyurcsányéknak.

A Gyurcsány-párt EP képviselője szerint egyébként ellopnák a forrásokat.
A Donáth Anna mögött felsorakozó Bojár Gábor hülyének, butának tartja a magyarok többségét.

A 69 évesen elhunyt Gabriellától családja és barátai búcsúztak.

Jobb érzésű ember ma is belepirul, ha eszébe jut a pécsi diáklány tavaly október 23-án elmondott ordenáré „ünnepi beszéde”.

A volt MSZP-elnök az önálló pártalapításával egy halvány kísérletet tett arra, hogy leváljon a Gyurcsány-féle köldökzsinórról.

Vágó István nevével fémjelzett társaság célkeresztjébe került.

Tanácsadást rendeltek az oroszoknak való kémkedés gyanújába keveredett főigazgatók .

Az államtitkár szerint Gyurcsány Ferenc nyilatkozatából egyértelművé vált: a baloldal célja az, hogy egyetlenegy fillér uniós forrás se érkezzen meg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus kemény szavakkal illette a Tisza elnökét.

A Fidesz–KDNP női politikusai és a Női DPK tagjai kezdeményezték az akciót.

Zelenszkij nyolcszázmilliárd dollárt követel az Európai Uniótól.

Megdöbbentő kutatást közöltek.

Az amerikai KFC gyorsétteremlánc jelentős változtatást jelentett be franciaországi hálózatában.

A tiltakozások során jogvédők szerint már több mint 2500 ember veszítette életét.

Orbán Balázs a Winston Marshall Show vendége volt.

Tavaly a márka második lett a hazai összeladásokban, miután egy kategóriában újra letarolta a piacot.

A klímaváltozás átírhatja az európai sípályák jövőjét.

Varga Zsolt együttese tizenöt góllal legyőzte Máltát az Eb-csoportkör utolsó fordulójában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.