Búcsú a Jobbiktól
A mozgalom szárnyalása töretlen volt, egészen 2016-ig, amikor Vona Gábor pártelnökként egyik napról a másikra úgy döntött: elveszi pártja lelkét.
A mozgalom szárnyalása töretlen volt, egészen 2016-ig, amikor Vona Gábor pártelnökként egyik napról a másikra úgy döntött: elveszi pártja lelkét.

Az októberi önkormányzati választásnak és az azt követő tisztújító kongresszusnak azért is van jelentős tétje a Jobbik számára, mert egy újabb kudarc a párt jövőjét veszélyeztetné.

Az MSZP-frakció július elsején csaknem ötmillió forinttal bízta meg a Trijana Tanácsadó Bt.-t, hogy világosítsa fel a képviselőcsoport tagjait „közjogi témában” és „választási eljárásokban”.

Fodor Gábor a Magyar Nemzetnek adott interjújában sajnálatosnak tartotta az MSZP összeomlását, ráadásul szerinte az ellenzék nem profitál abból, hogy Gyurcsányék a szocialisták kárára erősödnek.

A most induló tanévben minden eddiginél több pénz jut az oktatásra és a gyermekes családok támogatására – emlékeztetett a kormánypárt.
Gyurcsány Ferencék semmibe veszik a magyar emberek két választáson és egy népszavazáson világossá tett akaratát a határvédelemről és a brüsszeli bevándorláspolitikáról – hangsúlyozta Kocsis Máté.

A nép nevében a nép nélkül – így is összegezhetnénk a nemzetközi baloldal politikájának lényegét, amit most éppen Olaszországban igyekeznek erényként eladni, a nép érdekére hivatkozva.

Kormányzásuk alatt feladták Magyarország gazdasági szuverenitását – közölte a kormánypárt Molnár Csaba kezdeményezésére reagálva.
Megalázó segélyeken tartottak életerős, dolgozni képes embereket, egész térségeket. Semmilyen kitörési lehetőséget nem biztosítottak az alacsony iskolázottságúaknak – mondta Nacsa Lőrinc.
A magyar ellenzéki pártok jelentős helyzetértékelési zavarokkal küszködnek az önkormányzati kampány kezdetén. Összefogásról, nagy győzelmekről beszélnek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesszel az is jól jár, aki nem ránk szavaz – mutatott rá a kommunikációs igazgató.

Novemberben több tízezer forinttal több jár az időseknek.

Ködös, borús napok elé nézünk.

Összejött egy bronzérem is más összevetésben, de emiatt sem lehetünk boldogok.

A külügyminiszter beszámolt arról, amit az amerikai–magyar csúcs eredményeiről, következményeiről és kulisszatitkairól tudni érdemes.

„Amíg ő az elnök ott, és én a miniszterelnök itt, nem lesz szankció” – írta a közösségi oldalán Orbán Viktor a Donald Trumppal folytatott tárgyalása után.

A világ vezető médiumai is kiemelten foglalkoztak az Orbán–Trump-találkozóval.

Műtétre váró, sérült futballistája gólja nem volt elég a Nyíregyháza győzelméhez.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár előterében látható időszaki kiállítás idézi meg Edith Bruck írónő életét és munkásságát. A tiszakarádi születésű, Olaszországban élő holokauszttúlélő művész története a szenvedésből születő emberség és a megbocsátás erejéről szól – arról, hogyan lehet a múlt fájdalmát a remény nyelvére fordítani.

Németországban a Liverpoolt ért kritikában a szánalmas jelzőt használták.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.