„Generációjának példaképe”
Nagy Blanka nagy napjai ezek. A tavaly decemberben az ismeretlenségből reflektorfénybe lépett kiskunhalasi leányzó páratlan karrierjének vagyunk tanúi.
Nagy Blanka nagy napjai ezek. A tavaly decemberben az ismeretlenségből reflektorfénybe lépett kiskunhalasi leányzó páratlan karrierjének vagyunk tanúi.

Dobrev Klára, a DK EP-képviselője bejelentette, nem támogatja, hogy Brüsszel egyetlen fillért is adjon a magyar határvédelemre – közölte Böröcz László.
Tanúim vannak arra, hogy mi történt, mivel a hívás alatt kihangosítottam a telefonomat,így mindenki hallhatta a DK-elnök kijelentését – mondta a Magyar Hírlapnak az erzsébetvárosi politikus.

Kiszelly Zoltán szerint az ellenzéki alakulatoknak az őszi voksolás nem az önkormányzatiságról szól, hanem pozíciójuk javításáról, illetve a túlélésük biztosításáról.

Nincs új a nap alatt. Gyurcsány Ferenc abból a szemlőhegyi Apró-villából érkezett a Balaton-partra, amelyet bitorlói ugyanúgy raboltak el, mint a balatonőszödi csodapartszakaszt Rákosi pajtás.
Hősünk az új ellenzéki erősorrend szerint módosította baráti körét. Újabban legtöbbet a Gyurcsány család kampányol a független Márki-Zay városában.
Nagyon úgy néz ki, újabb börtönévek várnak Zuschlag János haramiára. Az MSZP-ben, majd a tömlöcben szocializálódott expolitikus ellen szervezett adatlopás gyanúja miatt emelt vádat az ügyészség.
De a tények makacs dolgok.

Megmutatta önnön lényegét.

Ursula von der Leyen és Orbán Viktor találkozójának helyes megítélésében kíván segítséget nyújtani az olvasónak a haladó hazai ellenzék két megkerülhetetlen prominense, Gyurcsány és Ujhelyi.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesszel az is jól jár, aki nem ránk szavaz – mutatott rá a kommunikációs igazgató.

Novemberben több tízezer forinttal több jár az időseknek.

Ködös, borús napok elé nézünk.

Összejött egy bronzérem is más összevetésben, de emiatt sem lehetünk boldogok.

A külügyminiszter beszámolt arról, amit az amerikai–magyar csúcs eredményeiről, következményeiről és kulisszatitkairól tudni érdemes.

„Amíg ő az elnök ott, és én a miniszterelnök itt, nem lesz szankció” – írta a közösségi oldalán Orbán Viktor a Donald Trumppal folytatott tárgyalása után.

A világ vezető médiumai is kiemelten foglalkoztak az Orbán–Trump-találkozóval.

Műtétre váró, sérült futballistája gólja nem volt elég a Nyíregyháza győzelméhez.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár előterében látható időszaki kiállítás idézi meg Edith Bruck írónő életét és munkásságát. A tiszakarádi születésű, Olaszországban élő holokauszttúlélő művész története a szenvedésből születő emberség és a megbocsátás erejéről szól – arról, hogyan lehet a múlt fájdalmát a remény nyelvére fordítani.

Németországban a Liverpoolt ért kritikában a szánalmas jelzőt használták.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.