Kertkapukig érő dzsungelharc

Most is a Fidesz-szimpatizánsok szavazási hajlandóságán múlik a magyar politika jövője. A Gyurcsányok, a nácik, az ultraliberálisok visszakerülhetnek abba a politikai karanténba, ahová valók.

Budapest, 2019. mjus 16. Tth Bertalan, az MSZP-Prbeszd, Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom, Vg Gbor, a Lehet Ms a Politika s Dobrev Klra, a Demokratikus Koalci EP-listavezetje (b-j) a Republikon Intzet Kire szavazzanak a liberlisok? cm kerekasztal-beszlgetsn a TRIP rendezvnyhajn 2019. mjus 16-n. MTI/Kovcs Tams Fotó: Kovács Tamás Forrás: MTI

Ha eddig nem lett volna már amúgy is teljesen egyértelmű, hogy a magyarországi ellenzék nem magyar érdekeket szolgál, nem képes és nem is akar beilleszkedni a demokráciába, továbbá szélsőséges, marginális ideológiák fanatikusa, azt az önkormányzati választások ellenzéki kampánya egyértelművé tette.

Sokszor, sokféleképpen elmondtuk már, hogy az ellenzék ordító alkalmatlansága, emberi minősége és agresszivitása, továbbá nyilvánvaló külföldi elkötelezettsége csak látszólag jó a magyar jobboldalnak. Ugyan megkönnyíti a választások megnyerését, de folyamatosan azzal a veszéllyel jár, hogy egy gazdasági világválság esetén például fenntartja a Gyurcsányok hatalomba történő visszatérésének lehetőségét.

A Jobbik és az LMP sokáig olyan politikai erőnek tűnt, amely ellen akar és ellen is tud állni a Gyurcsányok befolyásszerzési és nyomásgyakorlási potenciáljának. Nyilván nem véletlen, hogy mindkét párt a politikai létével fizetett azért, hogy betagozódhasson a gyurcsányi összefogásba.

Jelenleg nincs olyan ellenzéki párt, amely a Gyurcsány–Dobrev kettőstől viszolygó ellenzéki szavazókat meg tudná szólítani. Igaz, nem a politikai jobboldal feladata az, hogy életben tartsa a politikai ellenfeleit, az meg végképp nem, hogy olyan politikán kívüli, a párt voltát álcaként használó szervezetek közéletet pusztító tevékenységéhez asszisztáljon, mint amilyen a brüsszelita-ultraliberális ellenzék, amely már nyíltan a birodalmi érdekek képviselőjeként lép fel. Az ellenzéki szavazók harmada-fele jól láthatóan viszolyog a Gyurcsány–Dobrev klántól, és részben ez az oka a Momentum felfutásának is.

Az ellenzék több okból is megpróbálja egy kvázi országgyűlési választásnak eladni a vasárnapi önkormányzati választást. Először azt hitték, hogy a főpolgármester-választás túldimenzionálásával, a miniszterelnök-jelöltként már megfuttatott Karácsony Gergellyel egy országos összellenzéki kampányt tudnak csinálni. Karácsony Gergely egyébként közismert képességei azonban megakadályozták azt, hogy ebből valami pozitívat hozzanak ki. Rossz kampánystratégiát választottak, és nem tudták kezelni azt, hogy a Gyurcsány klánnak nem érdeke Karácsony jó szereplése. Karácsony bűnbak lesz az előre beárazott vereség miatt. Ha komolyan azt gondolnák, hogy nyerhet, a liberális sajtó nem hozta volna nyilvánosságra az őszödi beszédét.

Másodsorban az ellenzéki pártok vidéki beágyazottsága drámaian csökkent. A Jobbik és az MSZP olyan mértékben tűnt el vidékről az elmúlt egy évben, amit még talán e pártok vezetőinek politikai jelentősége sem indokol. Az LMP vidéki jelenléte pedig korábban is csak jelképes volt. A Momentum és a DK vidéki ereje viszont ezzel párhuzamosan sem nőtt. A vidéki DK – ahogy persze a budapesti is – az egykori MSZP erőforrásaiból jött létre, és azok elkommunizálása után és elfogytával kiderült, hogy a DK sem szólít meg vidéken szinte senkit, a minden politikai pártnál próbálkozó őrülteken kívül, akiknek politikai ambíciói vannak. A vidéki nagyvárosokban egyedül a Momentum növekedett, de csak azért, mert az itt a fiatalabb korosztályokban korábban erős Jobbik és LMP vonzereje megszűnt.

Harmadsorban az ellenzék nem képes megfelelő szellemi tőkét és elég aktivistát koncentrálni a helyi kampányokra. A vidéki települések elitjei ugyanis óvakodnak a megjósolhatatlan viselkedésű politikai ócskavasszövetségek mögé állni. Egyszerűen nem tartják megbízhatónak ezt a koalíciót, különösen azért nem, mert tele vannak helyben jól ismert szerencselovagokkal, és már eleve a korábbi ellenzéki pártok legkevésbé közkedvelt képviselői gründolták őket.

Ebből a szempontból az ellenzék számára a lehető legrosszabbul zajlott a kampány idáig, ugyanis az országos kampányban az kapta a legnagyobb hangsúlyt, hogy az ellenzéki koalíció helyi győzelem esetén a kormányzattal való konfrontációra fog koncentrálni.

A választók viszont azt szeretnék a legkevésbé – a politikába már beleőrült fanatikusokat leszámítva –, hogy a politikai dzsungelharc egészen a kertkapujukig elérjen. A választók helyben pontosan tudják, hogy milyen kezelhetetlen személyes konfliktusok vannak belekódolva az ellenzéki összefogásokba.

Az ellenzék azzal sem tudott mit kezdeni, hogy az európai nagypolitikában nyilvánvalóan az ország ellen kell politizálnia a kampányhajrá idején. Büszkén és undorító buzgalommal, minden látszólagos sikerüket beteges kárörvendéssel ünnepelve harcolnak az egyébként gazdaságilag és európai szinten is sikeres kormány ellen. Felfoghatatlan elvakultságukban azzal kampányolnak, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó pénzeket és posztokat.

Mindezek után nehéz elhinni, hogy az ellenzék pozíciói javulhatnak a májusi európai parlamenti választásokhoz képest. Természetesen minden választás a mozgósításon múlik, de most a szokásos Fidesz-győzelmen túli lehetőségek állnak a jobboldali szavazók előtt. Az ellenzék a törzsközönségét, a fanatikusokat nyilván el tudja vinni szavazni vasárnap, de kétséges, hogy a fentiek miképp hatnak azokra a nem Fidesz-szavazókra, akik racionálisan akarnak dönteni és a településük érdekei­re koncentrálnak.

A szavazatuk hasznosulásával kalkuláló ellenzéki szavazóknak, ahogy a Fidesz-tábornak sem lényegtelen, hogy ez a választás is megerősíti-e a regnáló kormányzat külföldi pozícióit. A Brüsszelbe és még ki tudja, hová bekötött ellenzék egyetlen valós ígérete az, hogy győzelme (részsikerei) esetén további pénzeket és pozíciókat segít elrabolni Magyarországtól.

Kapjunk kevesebb pénzt, ne legyen befolyása a legitim kormányunknak az EU-s döntésekre és harcoljunk a kormánnyal olyan ügyekben, amelyek teljes egészében a kormányzat hatáskörébe tartoznak. Az ellenzéki álcivil koalíciók összes helyi ígérete csak ezután következik.

Ha csak néhány százalékkal kevesebb szavazót visz el vasárnap az ellenzék ostoba kampánya, mint egy szokásos önkormányzati választáson, és csak néhány százalékkal több fideszes megy el, mert nemcsak helyi, hanem országos jelentőségű választásnak is tekinti azt, akkor talán végleg szétzúzhatjuk az ellenzék választóellenes és morbid koalícióját. A Gyurcsányok, a nácik, az ultraliberálisok visszakerülhetnek abba a politikai karanténba, ahová valók.

Most is a Fidesz-szimpatizánsok szavazási hajlandóságán múlik a magyar politika jövője. Ha az ellenzék komoly vereséget szenved, és nem tud jelentős pozíciókat elhódítani a Fidesztől – sőt esetleg elveszti például Szegedet – vagy az eddig általa vezetett budapesti kerületek nem mindegyikét tudja megtartani, akkor a nem ultraliberális, nem magyargyűlölő szavazók tömegei válnak megszólíthatóvá a jobboldal és esetleg egy új, nem hazaárulásra szakosodó politikai erő számára is.

A szerző szociológus