Schmidt Mária rituális agyonverése

KÉT MAGYARORSZÁG – Érvelni, építeni, választást nyerni képtelenek, de ölni még tudnak (vagy szeretnének).

Schmidt Mária tiszás pintér Béla színház brüsszeli terrorista erőszak 2025. 10. 30. 4:40

Pintér Béláék viszont már csöppet sem viccesek. (Vagy legfeljebb annyira, mint az újságíró fenekét markolászó Aranyosi Péter.)

Pintérék már nem a bennük tomboló semmit hirdetik, hanem a pusztítást. Ha már nekik nincs semmijük, se Istenük, se hazájuk, se bármilyen épkézláb kapaszkodójuk – másnak se legyen! Azt látom, hogy ez bosszantja őket a legjobban: hogy nekünk van valamink, nekik meg semmijük. Vagyis dögöljön meg a szomszéd tehene!

A semminek, a nihilnek érvkészlete sincs. Így hát nem tudnak odaállni vitázni Schmidt Máriával. Egy nyílt színi vitában legalább annyira lebőgnének, mint a tiszás „TikTok-doki” az egészségügyi államtitkár ellen. (Kulját azóta internálták.) S ugyan miért akarnának újra meg újra lebőgni? Mint nagyban. Lám, tizenhatodik éve folyamatosan fölmossa velük a padlót a magyar nép. Hiszen látják, hogy a kihívók – Pintér Béla botozói – üresek és ostobák és tehetségtelenek. Ugyan miért adnának hatalmat egy ilyen banda kezébe?

Minden bizonnyal úgy áll a helyzet, hogy – a 444 akárhány elalélós színikritikája dacára – Pintérék nagyjából tisztában vannak a maguk ürességével, ostobaságával és tehetségtelenségével. (Ezt palástolandó hirdetik harmincöt éve, hogy a szakértelem, a tudomány, a művészet, az újságírás meg nagyjából minden: balliberális privilégium. Pedig valójában: trükk.) Pintérék is érzik, hogy a gödörből nem kifelé, hanem lefelé másznak éppen legújabb üdvözítőjükkel, az Árulóval. A Publicus „mérései” pedig legfeljebb a papucsállatkákat bizonytalanítják el.

Vagyis tavasszal újabb taknyolás várható. A kilátástalanság, a fortyogó düh, a keserű epe és a tátongó semmi nászából fogan aztán a lincselési vágy. Ha érvelni, építeni, választást nyerni nem is – gyilkolni talán még képesek. Az maradt nekik. Nosza, akkor elő a petrencés rúddal, üssük agyon a professzor asszonyt! Akkor majd nem érvelget itt nekünk.

És amúgy is rosszul áll a szeme, megérdemli, hehe. Mert ha nem említettem volna, a humor is balliberális kiváltság.
Felelősséget vállalni, bocsánatot kérni természetesen most sem fognak. Sosem szoktak. Majd megmagyarázzák, hogy ez magas művészet, és csak a sudri bunkó jobboldaliak, a nácik nem értik. Nekik amúgy is mindent szabad: a testszégyenítés, a köpcösözés, a nyílt színi gyilkosságra buzdítás, bármi. A miniszterelnök lányának vagy most épp az édesanyjának pocskondiázása. Ismétlem: bármi.

Ugyanazok, akik egyébként másfél évtizede azt sikítják világgá, hogy itt üldözik meg ellehetetlenítik őket, diktatúra van, rettenet és világvége, azok

tombolva ünneplik, ahogy Majoros Péter a színpadon eljátssza a miniszterelnök kivégzését. És tágra nyílt, boci szemekkel magyarázzák: „De hát az Bindzsisztán diktátora volt.” Hogy aztán pár mondattal később ismét büszkén ecseteljék, milyen ragyogó a párhuzam Bindzsisztán és Magyarország között. A gyűlölet elvette az eszüket.

Ha maradt volna fikarcnyi józan eszük, becsületük, akkor a brüsszeli haverjaikkal együtt megvonták volna a mentelmi jogát annak a nyomorult nemzetközi terroristának, Ilaria Salisnak, aki Budapest utcáin ártatlan járókelőket vert félholtra az antifás keretlegényeivel együtt. S minthogy nem tették, a tiszások és a DK-sok is falaztak neki, így bűntársaivá váltak. Legyenek átkozottak valamennyien!

Budapesti járókelők valóságos és Schmidt Mária rituális agyonverése, a miniszterelnök színpadi kivégzése: mindez nem a semmiből jött. Évek óta gyúrják a gyűlölettésztát. Néhány éve kitettek egy Orbán-bábut a Kossuth térre, amit bárki megrugdoshatott, leköpködhetett. Éltek is a lehetőséggel. Valójában a saját démonaikkal küzdenek. Szemforgató farizeusságukra jellemző, hogy amikor egy fölháborodott honpolgár elvitte az Orbán-bábut és a szocialista Ujhelyi István fotóját tette a fejére, Ujhelyi volt a legjobban fölháborodva. Följelentést emlegetett meg minden. Orbánt lehet vuduzni, őket meg nem.

Berontanak a köztévé székházába, semmiről sem tehető biztonsági őrökkel dulakodnak, egyiküknek eltörik a lábát? Ugyan már! Akasztófát emlegetnek, a jobboldaliak hulláinak fára lapátolását? Na és? Viszket a tenyerük? Fegyverrel járnak lakossági fórumokra? Kis híján meglincselik Pál atyát, amiért harangozni merészel? Nekik mindent szabad. Legalábbis ők azt képzelik.

Egy részüknek nyilvánvalóan nincs ki a négy kereke. Ugyanakkor nem zárható ki, hogy egy részük viszont nagyon is tudatosan szítja a lincshangulatot. Talán mert jól fizet a Manfred. Budapesti Majdant szerveznének. Ahogy Lánczi Tamás írta a minap:

Mindez egy egyértelmű trendet mutat: a külföldről finanszírozott erők legitimálni akarják az erőszakot, ugyanis valódi társadalmi támogatottság híján egyetlen eszközük maradt: a fizikai erőszakra való felbujtás. Innen érthető meg Hadházy Ákos tavaszi kijelentése is, amelyben úgy fogalmazott, hogy ukrán mintára Majdan-típusú felkelésre van szükség.

Az ágenseknek más reményük nem nagyon maradt hatalomra jutni. Demokratikus úton sajnos nem megy. A magyarok zöme a pokolba kívánja őket. Ez van.