Most éppen Schmidt Mária történész, egyetemi tanár agyonveréséről álmodik a nyomor. A nyomor: vagyis a nemzetközi bolsevizmus helyi lerakata. Náluk nagyobb nyomorban senki sincs, ez régóta eléggé nyilvánvaló és sajnálatos. (Nem anyagilag – lelkileg.) Ordít bennük az üresség, mint a fába szorult féreg. Folyamatosan azon a bizonyos „homokos, szomorú, vizes síkon” bóklásznak, ám okos fejük nincs, amivel szétnézhetnének. Marad hát a reménytelen őrjöngés, nulla-huszonnégyben. Körülbelül úgy, mint a Twin Peaksben Bob, a démon, amikor víz éri.
Aki lemaradt volna a legfrissebb vuduzásukról:
ezúttal a Terror Háza Múzeum főigazgatójának rituális kivégzését tűzték műsorra. Régi becsípődésük nekik Schmidt Mária, nem bírják őt lábon kihordani. A helyszín az Átrium „színház”
(az idézőjel a többi színház becsülete miatt szükséges), amelyet állítólag már végtelenszer ellehetetlenített és beszántott az orbáni hatalom, s kimúlását végtelenszer meggyászolták hívei – s láss csodát, még mindig itt van köztünk. De minek? A „színdarab” rendezője bizonyos Pintér Béla, aki nem először rondít az asztal közepére. Még nem szobatiszta. De minekutána a korábbi rondításaiért sem koppintott senki az orrára (nem vitte el a fekete autó, nem verték le a veséjét és a többi), úgy gondolta, itt az ideje valami emlékezetesebbet kotlani. „Kiröhögtétek az eddigi provokációimat? Akkor nesztek!”
A Kabuki címen futó valamiben van egy bizonyos Schanda Vera nevű szereplő, akit természetesen egy férfi alakít (az alakítás talán túlzás, de már unom az idézőjelezést; nagyjából mindent idézőjelbe kéne tenni, amit ezek a Pintér-félék művelnek). Az úgynevezett színi előadás egy pontján nevezett Schanda Verát – aki félreismerhetetlenül Schmidt Mária Terror Háza Múzeum-főigazgató alteregója – bezárják egy ládába, aztán bottal agyonverik. Úgynevezett progresszió. A 444.hu lelkes beszámolója szerint ez a Pintér-műremek is telt házzal fut. Haladár honfitársaink két pofára zabálják az úgynevezett művészetet.
Meglepődni persze már nehezen tudnánk.
Amióta a nagy francia forradalomnak nevezett népirtással ránk rúgta az ajtót a „felvilágosodás”, gyorsuló ütemben bontanak le mindent, amitől az emberi közösségek korábban egész jól elműködtek. Elkezdték szétverni a kereszténységet, mondván: nincs Isten, csak ember. Aztán nekiálltak elpusztítani a nemzeteket, mondván: aki a saját nemzetét jobban szereti, mint másokat, az náci. Közben szétverik és elpusztítják épp a hagyományos családokat, a nőt meg a férfit,
tudniillik hetvenhárom társadalmi nem van; ha ezt tagadod, akkor elvisz a Facebook-rendőrség. Mindent dekonstruáltak és dekonstruálnak a haladás nevében – miért lenne kivétel a művészet? Igaz, azt se ma kezdték. Kazimir Malevics Fehér alapon fehér négyzete legalább vicces volt – egyszer.
