A Tisza szakembere a Reformok szerkezete és társadalmi hatásai elnevezésű konferencián úgy fogalmazott: „az egészségügyi reform lényege, hogy a beteg, mint vevő kerüljön a középpontba és meg kell szüntetni az ingyenesség illúzióját a rendszerben”.
Gyurcsány Ferenc egészségügyi minisztere, az SZDSZ-es Molnár Lajos szintén intézményi reformokat követelt – az igazságosság elve mentén, intézménybezárások mellett.
„A kormány arra van kényszerítve, hogy elkezdje az egészségügyi reformot, mert a rendszer igazságtalan. A kormány a saját hatáskörű intézményeivel kezdi (…) az karcsúbb lesz és kevesebb” – jelentette ki 2006 novemberében Molnár. A Gyurcsány-kormány „az igazságosság” jegyében leépítette a magyar egészségügyet:
2007-ben több mint 16 ezer kórházi ágyat számolt fel, továbbá a 2006 és 2010 közötti időszakban több kórházi osztályt és kórházat is bezárt.
A Tisza kiszivárgott tervei ezeket a régi időket idézik, az ellenzéki párt több politikusa és tanácsadója is intézményi leépítéseket helyezett kilátásba. Tarr Zoltán alelnök egy vidéki fórumon elszólta magát, és azt mondta, „nem biztos, hogy mindenütt meg kell őrizni a kórházi ágyakat a jelenlegi számban”.
Az ellenzéki párt tanácsadói köre is megszorításokkal kalkulál. A mostanában
a Tisza körül helyezkedő Kincses Gyula – aki 2010 előtt Gyurcsány Ferenc szakállamtitkára volt – szerint helyes lenne egy „szerkezetátalakítás”.
Bár a reform jelentősen megterhelné a mostani alapellátást, a háziorvosi rendszert, ez végül a kórházak számának csökkentéséhez vezetne, ami szerinte örvendetes.
A Tisza egészségügyi szakértője, Túri Péter szintén a Gyurcsány-korszak politikájára emlékeztető elképzeléseket fogalmazott meg a magyar egészségügy kapcsán, ami nem véletlen, hiszen
2010 előtt miniszteri biztosként tevékenykedett.
Túri blogbejegyzéseiben arról írt: bevezetné a fizetős egészségügyet, bírálta az orvosokat és a nővéreket az egészségügy helyzete miatt, és károsnak tartja az orvosok béremelését.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!