Gyurcsány dirigál az ellenzéknek
A Bangóné-botrány hatására várhatóan alapjaiban rendeződik át az erősorrend, és a főszereplő ott ismét Gyurcsány Ferenc lesz.
A Bangóné-botrány hatására várhatóan alapjaiban rendeződik át az erősorrend, és a főszereplő ott ismét Gyurcsány Ferenc lesz.

Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt folyamatosan elvette a pénzt a kórházaktól, és az összeomlás szélére sodorta a betegellátást – olvasható a nagyobbik kormánypárt közleményében.
A kormánypártok szerint az ellenzék nyíltan egy köztörvényes bűnöző oldalára állt a bírósággal szemben, és falaznak ahhoz, hogy Czeglédy megússzon egy köztörvényes ügyet.

Azok a fránya számok...

Folytatná politikai pályafutását Szombathelyen a hatmilliárd forintos adócsalással vádolt Czeglédy Csaba, aki Gyurcsány Ferenc pártjának EP-listáján is szerepel.

Sem a nyugati megmondóembereket, sem a hazai balliberális oldalt nem aggasztotta, hogy Gyurcsányék idején orosz ügynökökkel világíttatták át a Nemzetbiztonsági Hivatalt.

A minap a DK igyekezett fényt gyújtani a koromsötét ellenzéki éjszakában, és valamiféle programot bemutatni, de csak egy rettenetesen kínos előadásra futotta.

Gyurcsány az MSZP-ből való kiválása óta egyfolytában arra törekszik, hogy a szocialisták szavazóit megszerezze, s a balliberális oldal meghatározó tényezője legyen.

Gyurcsányék minden egyes bevándorláspárti javaslatot megszavaznak az Európai Parlamentben, sőt aktívan részt vesznek a kidolgozásukban – emelte ki a Fidesz.

A politológus elmondta, az üzenet szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy bármelyik ellenzéki párt jól szerepeljen.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Konkrét bűnügyi információk miatt mentek.

A természeti katasztrófa sújtotta területre és a Sószorosba továbbra is tilos a belépés.

Szükség esetén lajtos kocsival és palackos vízzel biztosítják az ellátást.

A békepártiak vezetője Orbán Viktor – közölte Kocsis Máté.

Miért ült Orbán Viktor az elnök és az alelnök között? Gladden J. Pappin szerint a felek új szintre emelték az együttműködést, megerősítve Magyarország szerepét az amerikai diplomáciában.

A NABU szerint kiterjedt bűnszervezet működött az ukrán energetikai állami vállalatok körül, az atomenergia-ügynökségig érhetnek a szálak.

Az orvosok azt jósolták, hogy a lány valószínűleg nem éli meg a negyedik életévét.

Jó hír lehet egy nemrég készült kutatás eredménye.

Rendezettek az ország pénzügyei, így nincsenek veszélyben az olyan intézkedések sem, mint az anyák szja-mentessége vagy a vállalkozásokat segítő 3 százalékos hitel.

The family winery aims to break into Asian markets.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.