Gyurcsány lemondásáról a felesége dönthetett
Egyebek mellett ez áll a volt kormányfő 2009-es távozását, valamint a döntés körülményeit is bemutató, a napokban megjelent könyvben.
Egyebek mellett ez áll a volt kormányfő 2009-es távozását, valamint a döntés körülményeit is bemutató, a napokban megjelent könyvben.

És nem szakadt rá az ég.

Döbbenetes módon a hivatal hivatásos állományú tagjainak személyéről, személyiségéről, esetleges támadhatóságáról, beszervezhetőségéről is adatokat szereztek az oroszok.

Az Európai Parlamenti (EP-) választásig utolsó előtti alkalommal ült össze hétfőn az Országgyűlés, amit az ellenzéki pártok lényegében korteskedésre használtak fel.

A DK elnökében élnek a régi beidegződések.

Dömötör Csaba szerint amikor Gyurcsány Ferenc a demokráciáról szónokol az olyan, mintha a farkas papolna a vegán étrendről.
A családok ellenségei a gazdák volnának?

A Soros-csapat kiadhatta a parancsot?

Hősünk régi mániája az országjárás. 2012 telén például néhány napra még a miskolci Avas egyik panellakásába is beköltözött.
Apáti Bence szerint a Gyurcsány Ferenc-jelenség egy életképes politikai termék, hiszen hosszú évek után a DK elnökének még mindig az őszödi beszédet kell elemeznie.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A felvállaltan homoszexuális politikus úgy véli, segítségére lenne Magyar Péternek. A Tisza Párt elnöke azonban nem repesett az örömtől.

A polgármester által megtévesztett szavazók a választás áldozatai.

Benne van a cikkben.

Vizsgálódik a hatóság, Magyar Péterék nagy bajba kerülhetnek.

Ott vannak, ahol a legtörékenyebb a helyzet.

Szét akarják verni a Trump–Orbán-megállapodást.

Miért ült Orbán Viktor az elnök és az alelnök között? Gladden J. Pappin szerint a felek új szintre emelték az együttműködést, megerősítve Magyarország szerepét az amerikai diplomáciában.

A nemzetközi pénzügyi piacon Magyarország pozíciója már a tárgyalások másnapján sokkal erősebb, mint előtte volt.

Konferenciával ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége.

Kiváló az idegrendszerünk megnyugtatására.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.