Nem kérünk az Európai Egyesült Államokból
Míg a budapestiek 45, a városiak ötven százaléka nyilatkozott kedvezően, addig a falusiaknak csak a 22 százaléka támogatja az Európai Egyesült Államok gondolatát, 61 százaléka ellenzi.
Míg a budapestiek 45, a városiak ötven százaléka nyilatkozott kedvezően, addig a falusiaknak csak a 22 százaléka támogatja az Európai Egyesült Államok gondolatát, 61 százaléka ellenzi.

A Junckerek, Merkelek, Timmermansok, Weberek, Gyurcsányok és Gyurcsánynék mind-mind a legrosszabb értelemben vett forradalmárok, akiknek semmiféle tudásuk, tervük nincs a jövőre nézve.

A Fidesz kerületi frakcióvezetője szerint a kerület igazi irányítója Lamperth Mónika, nem pedig a jelenlegi polgármester asszony, Németh Angéla.

Jogerősen két év két hónap börtönt kapott egy makói iskolaszövetkezet korábbi vezetője, aki közvetve a több mint hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba üzletfele volt.

Terézváros önkormányzata felszólította a DK-t, hagyja abba a jogszabálysértést, tanúsítson önmérsékletet, távolítsa el plakátjait az Andrássy út kandelábereiről.

Két nappal a határidő lejárta előtt a lehetséges 160 ezer helyett csupán 880 delegáltat jelentettek be a szavazatszámláló bizottságokba az ellenzéki pártok.

Csaknem nyolcvanmillió forintért ad közösségimédia-marketinggel kapcsolatos tanácsokat az európai parlamenti kampány idején két cég a Gyurcsány-párt frakciójának.

A hazai ellenzék két magasröptű gondolkodóját is – Márki-Zay Péter és Kész Zoltán, a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelesei a találkozóval egy időben szintén Washingtonba látogattak.
A nagyobbik kormánypárt közleményében arra reagált, hogy Dobrev Klára európai uniós testület létrehozását sürgette az EU-s források elosztására.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Legalábbis úgy véli, nehezen magyarázható.

A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közzétette októberi jelentését.

Már eddig is súlyos károkat okozott a baloldal ámokfutása.

„Velünk az is jól jár, aki nem ránk szavaz” – mutatott rá a miniszterelnök.

Interjú a Washingtonba tartó gépen.

Zelenszkij mindent bevetne Magyarország ellen, hogy elérje a célját.

„Zelenszkij elnök úr, több tiszteletet a magyaroknak” – írta a közösségi oldalán Menczer Tamás.

Újabb versenyhétvége, újabb csalódás – így jellemezhetjük talán a legjobban a rekordbajnok idényét.

Kellemetlen meglepetéseket tartogathatnak a késő őszi útviszonyok, így kell félkészülni rájuk.

A OneRepublic június 25-én veszi be a Budapest Arénát slágereivel és kirobbanó energiákkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.