Ezért félhet Zelenszkij a tűzszünettől
Naponta hagyják el az emberek szülőföldjüket, miközben ártatlanok a vérükkel fizetnek a háborúban.
Naponta hagyják el az emberek szülőföldjüket, miközben ártatlanok a vérükkel fizetnek a háborúban.

Oroszország mintegy ötvenezer katonát telepített át a Kurszki területre – mondja az ukrán katonai parancsnok.

Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta a Vatikánban az ukrán elnököt.

A németek többsége azt szeretné, ha Olaf Scholz kancellár csaknem két év után újra párbeszédet folytatna Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – derült ki egy pénteken közzétett felmérésből.

Szörnyű tragédia rázta meg az Odesszai területet Ukrajnában.

A skandináv ország több mint 87 millió dollárt különít el Ukrajna katonai támogatásának növelésére.

Az orosz hadsereg nyolc rakétával és 62 drónnal támadta Ukrajnát csütörtökre virradóra, az ukrán légvédelemnek 41 drónt sikerült megsemmisítenie – közölte csütörtökön az ukrán légierő.

Az ukrán elnök az Egyesült Királyságba érkezett, ahol találkozott Keir Starmer brit miniszterelnökkel a Downing Streeten.

Moszkva szerint ez a lépés végzetes következményekkel járna Ukrajna számára.

Párizs nem áll meg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter azt ecsetelte, hogy az ő életében mennyire meghatározó szerepet töltenek be a nők.

Magyar Péter olyan jelzőkkel illette Varga Juditot és családját, hogy azok miatt bárkinek felforrna az agyvize.

Különböző emberek és erők dolgoznak azon, hogy hagyományainkat leírják, értékeinket átírják – hívta fel a figyelmet a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Közel a vádemelés a brutális gyerekgyilkosság ügyében.

Az ukrán integrációs miniszterelnök-helyettes részletesen elmondta, mi mindenre képes az Európai Unió az ukrán uniós csatlakozásért.

Mark Rutte szerint az EU-nak az Egyesült Államokkal együtt, nem pedig attól függetlenül kell erősítenie védelmét.

A floridai találkozó nyilvános lesz.

Az új iX3 a legfejlettebb kínai konkurenseknek is feladja a leckét, ráadásul nála már a modern BMW-k neuralgikus pontjába, a dizájnba is nehéz belekötni.

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója évet értékelt, kitért az MLSZ magyarszabályára is.

Nyolc napig kómában volt a népszerű amerikai színész.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.