Szentszéki államtitkár: A fegyverek küldése nem ad megoldást a háborúra
A felek közötti tárgyalásokat tartja az egyetlen megoldásnak az ukrajnai háború befejezésére Pietro Parolin.
A felek közötti tárgyalásokat tartja az egyetlen megoldásnak az ukrajnai háború befejezésére Pietro Parolin.

Az ukrán államfő elmondta, annak ellenére bukkantak újabb tömegsírra, hogy az oroszok a holttestek egy részét krematóriumokban égették el.

Az olasz Liga párt vezetője szerint minél jobban felfegyverezzük az egyik felet, annál jobban távolodik a béke.

Nancy Faeser belügyminiszter arról is beszámolt, hogy meredeken csökken az országba érkező háborús menekültek száma.

A kormány népszerűsége zuhanórepülésben van, a koalíciós pártok között sok az ellentét a háború miatt felmerülő vitás kérdésekben.

A brit hadsereg nyolcezer katonát küld az Európában tervezett nyári hadgyakorlatokra.

Feleségét és hét hónapos gyermekét hagyta hátra.

Lengyelországban nem csökkent a forgalmuk azoknak a kiskereskedelmi vállalatoknak, amelyek az ukrajnai háború kirobbanás után továbbra is Oroszországban maradtak.

A négy ország külügyminisztere szerint a térség biztonsági helyzetének változása megköveteli a védelmi politika átalakítását.

A külügyminiszter szerint számunkra természetes, hogy a földgázért úgy fizetünk, hogy az megérkezzen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyre több elszólás és önellentmondás lebbenti fel a fátylat a Tisza több száz oldalas gazdasági tervezetének keletkezéséről.

Hann Endre korábban már elismerte, hogy a felméréseik nem megbízhatók és befolyásolják a közvéleményt.

Kibővítik a programot.

Minden információ megtalálható a honlapon az április 12-ei országgyűlési választásról.

A külügyminiszter figyelmeztet: már most megindult a politikai felkészítés a kudarcra.

Washington határozatlan időre leállítja a bevándorló vízumok feldolgozását.

A kényszersorozást bemutató videók rendszeresen váltanak ki felháborodást és vitát.

A Magyarország–Lengyelország kézilabda Eb-mérkőzést pénteken 20.30-kor rendezik Kristianstadban.

Az energiatároló-pályázat átrendezheti a napelemes piacot

A megengedett sebesség több mint kétszeresével száguldott havas-jeges útviszonyok közt a Model Y vezetője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.