A rendkívüli jogrend intézménye már bizonyított
Míg két évvel korábban a koronavírus-járvány, jelenleg az Ukrajnában dúló háború teszi indokolttá, hogy az alaptörvényben két új esettel szélesítsék ki a veszélyhelyzet jogállását.
Míg két évvel korábban a koronavírus-járvány, jelenleg az Ukrajnában dúló háború teszi indokolttá, hogy az alaptörvényben két új esettel szélesítsék ki a veszélyhelyzet jogállását.

A hadgyakorlatoknak hivatalosan nincs közük az ukrajnai háborúhoz.

Vajon mi az amerikaiak közvetlen és közvetett szándéka azzal, hogy ilyen jelentős részt vállalnak az orosz támadás feltartóztatásában?

Szergej Lavrov szerint az, hogy valaki zsidó, még nem jelenti, hogy nem lehet náci.

Moszkva szerint az Azovsztal az utolsó olyan létesítmény Mariupolban, amelyet még nem sikerült elfoglalniuk az orosz erőknek.

Az élelmezési válságtól való félelem felülírja a környezet- és klímavédelmi törekvéseket.

Itt van a nyakunkon ez a rémes háború, és az embernek óhatatlanul eszébe jut az 1956-os forradalom és szabadságharc.

Sikeresen megrongáltak egy BTR–82-t és feltételezhetően további szállítójárműveket is.

Megkezdte az ukrán fél is az Azovsztal acélmű területén rekedt civilek evakuálását.

Dupka György kárpátaljai történész szerint nagyon erős a túlélési ösztön a kárpátaljai magyarokban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A katasztrófavédelem munkatársai folyamatosan dolgoznak.

A sofőr elhajtott, de a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren elfogták.

Pontosan ezért nem szabad Brüsszel embereire bízni az országot – mutatott rá Szentkirályi Alexandra.

Az érintett szakaszon sebességkorlátozást vezettek be.

Veszélyben a városok!

Ideiglenesen lezárták az iráni légteret.

Francia egységek is bekapcsolódnak a grönlandi katonai jelenlétbe.

Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is magasabban rangsorolt ellenféllel kezd.

A Bayern München legújabb győzelmével olyat ért el, amiről Pep Guardiola csak álmodott.

A kamerás autó sofőrje nem számolt a sort végigelőző autó hirtelen érkezésével.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.