Menczer: Vasútállomást érhetett a rakétatalálat Kárpátalján
„Ez a támadás is igazolja, hogy jó döntést hoztunk, amikor arról döntöttünk, hogy nem szállítunk fegyvereket a háborúba.”
„Ez a támadás is igazolja, hogy jó döntést hoztunk, amikor arról döntöttünk, hogy nem szállítunk fegyvereket a háborúba.”

Moszkva azt akarja megakadályozni, hogy külföldi fegyverekkel lássák el az ukrán erőket.

Az Európai Bizottság szerdán mutatja be a Oroszország elleni hatodik szankciócsomagot.

A járművek Zaporizzsja felé tartanak, azt nem tudni, hogy pontosan hány buszról van szó.

A szakember szerint éppen Putyinék járnának jól az energiahordozó embargójával.

A Mol elnök-vezérigazgatója szerint csak akkor működhet az embargó, ha hároméves átmeneti időszakot kapna több, tengertől elzárt ország.

Az amerikai utazóknak szóló ajánlásban a teljesen biztonságos országok szűk csoportjában sorolják fel hazánkat – szemben Európa nagy részével.

A videókon látható és hallható a három hatalmas robbanás Lvivben, a lakosok ijedtsége is érzékelhető.

Pilóta nélküli repülőgépet semmisítettek meg a Dnyeszter melléki területen

Zelenszkij elnök „jobbkeze” vádolta meg hazánkat azzal, hogy a Kremlből előre tudott az ukrajnai háború orosz tervéről, illetve Kárpátaljára fáj a foga.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A sofőr elhajtott, de a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren elfogták.

Pontosan ezért nem szabad Brüsszel embereire bízni az országot – mutatott rá Szentkirályi Alexandra.

Az érintett szakaszon sebességkorlátozást vezettek be.

Az Alapjogokért Központ felmérése szerint állandósult a kormánypártok vezetése.

A kormány ragaszkodik az előfizetői díjhoz.

Az FPÖ ízekre szedte az osztrák kormány kirakatintézkedéseit.

Figyelmen kívül hagyják a valóságot.

Építési terméket vásárolni nagy felelősség.

A történelem, a művészet és a popkultúra nagy találkozásai.

Az Afrika-kupa elődöntőjében Egyiptom kikapott Szenegáltól, Marokkó tizenegyesekkel győzte le Nigériát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.