Először érte rakétatámadás Kárpátalját
A magyar határtól 115 kilométerre egy vasútállomás villanytelepét támadták.
A magyar határtól 115 kilométerre egy vasútállomás villanytelepét támadták.

Az Európai Bizottság még ebben a hónapban tervezetet terjeszt elő arról, hogy az Európai Unió miként tudja 2022 végéig pótolni az orosz gázfelhasználást.

Georg Spötte szerint a kárpátaljai magyarság vegzálása viszont folytatódhat.

A kormány az eddigi kétmilliárd forintos támogatáson felül újabb, összesen félmilliárd forint értékben segít Kárpátalján és Ukrajnában.

A török elnök felidézte, hogy 2016 óta már félmillió szír állampolgár tért haza a törökországi menekülttáborokból.

A dél-ukrajnai városban a gyár az utolsó terület, amely még ukrán kézen van.

Három európai országot érintő körutat kezdett hétfőn az indiai kormányfő.

Kihalt városok, lerombolt épületek – Nem szűnnek a támadások a szomszédos országban, egyre többen menekülnek.

A kelet-európai ország hadereje sokkal kisebb és fejletlenebb, mint Ukrajnáé, egy invázió esetén hamar összeroppanhat Moldova.

Beszédet mond kedden az ukrán parlament képviselőinek Boris Johnson brit miniszterelnök.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A katasztrófavédelem munkatársai folyamatosan dolgoznak.

A sofőr elhajtott, de a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren elfogták.

Pontosan ezért nem szabad Brüsszel embereire bízni az országot – mutatott rá Szentkirályi Alexandra.

Az érintett szakaszon sebességkorlátozást vezettek be.

Veszélyben a városok!

Ideiglenesen lezárták az iráni légteret.

Francia egységek is bekapcsolódnak a grönlandi katonai jelenlétbe.

Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is magasabban rangsorolt ellenféllel kezd.

A Bayern München legújabb győzelmével olyat ért el, amiről Pep Guardiola csak álmodott.

A kamerás autó sofőrje nem számolt a sort végigelőző autó hirtelen érkezésével.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.