Célra vezetés

Azt, hogy amerikai és brit katonák személyes jelenlétükkel segítik harcukban az ukrán erőket, már eddig is tudtuk. Ez most hiteles forrásból nyert megerősítést. Vajon mi az amerikaiak közvetlen és közvetett szándéka azzal, hogy ilyen jelentős részt vállalnak az orosz támadás feltartóztatásában?

UKRAINE-CRISIS/NORWAY-OIL Fotó: NTB Forrás: Reuters

Azt hittem, hogy a nemzetközi brigádnál vagyok, de a Pentagonnal találtam szemben magam

– ezt Georges Malbrunot francia újságíró, a Le Figaro tudósítója nyilatkozta még a hónap közepén egy hírtévének, amikor beszámolt ukrajnai útjáról. 

A sokat látott francia újságíró ugyancsak meglepődött, amikor önkéntesnek álló honfitársait kísérte Ukrajnába. Szinte kizárólag amerikaiakkal találkozott, akik az önkéntesek ügyeivel foglalatoskodtak. Kezdetben az amerikaiak – kifejezve azt, hogy mennyire otthon érzik magukat ukrán földön – „majdnem letartóztatták” az önkéntes harcot vállalókat, mert kémnek nézték őket. Aztán eléjük tettek egy szerződést, amelyben az állt, hogy a háború végéig kötelesek szolgálni.

A hatvanesztendős Malbrunot az egyik legjobb francia külpolitikai újságíró, haditudósító. Közel-Kelet-szakértő, mégpedig olyannyira, hogy a 90-es évektől húsz éven át tudósította a francia hírügynökséget, az AFP-t a térség minden háborújáról. Irakban 2004-ben az iszlám fegyveresek túszul ejtették, rabságából társával együtt több hónap után szabadult. Rendkívül tájékozott, sőt egyesek szerint túl jól értesült. Az utóbbi évtizedek szinte valamennyi neves közel-keleti politikusával készített interjút. De nem is ez adja a rangját, hanem az, hogy majd mindegyik cikkében már-már bizalmas információkat közöl. 

Most is megerősítette, hogy annak ellenére, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia nagy hangon kijelentette: ők nem állomásoztatnak Ukrajnában katonákat, már hónapok óta jelen vannak a különféle kiképzők, az amerikai Delta-egységek és a brit SAS-csapatok kommandósai. Hogy ők is fegyverforgatásra oktatják az ukrán katonákat, vagy esetleg részt vesznek a támadásokban is, ki tudja. 

Azt viszont Kijev sem tagadta, hogy a nyugati hírszerző szervek ellátják őket értesülésekkel. Sőt a Moszkva parancsnoki cirkáló ukrán megsemmisítéséről az a hír járja, hogy amerikaiak vezették a célra az ukrán Neptun rakétákat. Valószínűleg az ilyen akciókra nem kértek engedélyt a NATO-tól, de az orosz fél részéről ez bármikor kijátszható kártya, amely azt bizonyítja, hogy az atlanti szövetség beavatkozik az ukrán háborúba. Márpedig ennek beláthatatlan következményei lehetnek.

Miért is éri meg Amerikának beavatkozni ebbe a katonai összetűzésbe? Egyes orosz elemzők már régóta mondják, hogy a háború tulajdonképpen Washington és Moszkva között folyik. Szép magyar szóval proxyháborúról van szó, amelyben az ukránok játsszák el a jenkik szerepét. Igaz, ők ebben segítenek nekik. 

Az amerikaiak a szabadság védelméért az utolsó ukrán katonáig kitartanak, legalábis a tréfásnak szánt megjegyzés szerint. Washington nem veri nagy dobra elkötelezettségét, csak szép lassan sütögeti a pecsenyéjét.A nemzetközi megítélés szerint az ukrán háború egyetlen győztese Amerika lesz. Bár területileg biztosan Oroszország növekszik, ám ennek az az ára, hogy a nemzetközi életben évtizedekre páriává válik. Ha egyáltalán le tudja mosni az agresszorszerepet magáról. Ez már önmagában nyereség az ellenérdekelt félnek.

Ha elhúzódik a háború, akkor annak minden újabb napja ajándék Amerikának. Oroszország tovább gyengül, újabb hibákat követ el, presztízse még barátai közt is igen kétséges lesz. „A szabad világ” egyértelmű megvetésével találkozik. 

A háború bebizonyította: az oroszok nemcsak hogy tévesen ítélték meg az ukránok harckészültségét, de elavult szárazföldi eszközökkel támadtak, amelyek ellen hatásosak voltak a korszerű nyugati fegyverek. Moszkva atomhatalmi státuszát nem kérdőjelezték meg, erre különösen ügyelni kell az amerikaiaknak. 

Most már a gyakorlat is igazolta, hogy Oroszország másodrangú szereplő. Ez a lefokozás egyértelműen emeli az Egyesült Államok ázsióját. Washington sokkal több figyelmet fordíthat az egyetlen olyan országra, amely veszélyeztetheti a világuralmát, Kínára.

Ezek a közvetett előnyök, amelyeket – ne legyen kétségünk – Amerika besöpör. De ennek aprópénzre váltásában már beindultak a különböző üzletek. Különösen Európában hatott megvilágosodásszerűen, hogy mennyire szükség van a nagy testvérre, Amerikára. Az energiaválság már korábban igazolta azt, hogy ha az orosz gáztól szabadulni akar Brüsszel, akkor nagy mennyiségben csak Amerikából lehet ezt az energiahordozót pótolni, mégpedig cseppfolyós palagázzal. 

Egy hónapja az Európai Unió vezetői már be is jelentkeztek Joe Biden amerikai elnöknél, hogy az idén az unió 15 milliárd köbméterre lenne vevő. Most már csak az a kérdés, hogy hol lennének a visszaalakító kikötői terminálok, amelyek felépítését két-három évre taksálják. A Biden-adminisztráció is felgyorsította a palagáz-kitermelési koncessziók kiadását. Nagy reményeket fűznek a hatalmas texasi gázmezőhöz, a Golden Passhoz, ám ennek a kiaknázását csak két év múlva kezdhetik el. 

Az ExxonMobil, a Qatar Energy és Texas állam együtt konzorciumot alkotva abban bízik, hogy ebből a mezőből fogják kielégíteni az európai kereslet nagy részét. Természetesen emelt áron.

Ha az a nyilvánvaló cél, hogy az ukránok minél tovább ellenálljanak az orosz támadásnak, akkor fel kell fegyverezni Kijevet. Ezt a nyugatiak meg is teszik, de különösen az amerikai fegyverek kellenek az ukrán frontokon. Ezért azonban valószínűleg sokáig vagy talán sohasem látnak pénzt, viszont a hírüket hallja minden fegyverre vágyó, mégpedig a harc közben szerzett tapasztalatokról. 

A nagy üzlet nem ez, hanem az orosz–ukrán összecsapás következtében kialakuló fegyverkezési láz, amely jelenleg egész Euró­pán végigsöpör. Az öreg kontinens államainak jó része vagy harminc évig csak ímmel-ámmal tett eleget a NATO biztonsági követelményeinek, most viszont azonnal mindenki amerikai csúcsfegyverekért kuncsorog. 

A háború február 24-i kezdete óta hatalmasat fordult a világ Németországban. A korábban mindenféle fegyvervételtől ódzkodó Berlin egyszer csak talált százmilliárd eurót a fejlesztésre. Az elavult brit–olasz–német Tornado vadászgépek helyére azonnal 35 darab csúcsmodern, ötödik generációs amerikai F–35 Lightning II-es gépre fáj a foguk.

Nem tudni, miért, de valahogy nem érdeklődnek a Párizs és Madrid közös európai fejlesztésében megvalósuló vadászgépek iránt. Az amerikai fegyvergyárak jó ideig nem lesznek megrendelések nélkül, hiszen olyan jelentős termékeikre az európai kereslet.

A közép-nyugati amerikai gabonatermelők is busás üzletre várnak, miközben reményeik szerint két jelentős exportőr – Oroszország és Ukrajna különböző okok miatt – kiesik a világpiacról. A búza ára szárnyal: a januári tonnánkénti 275 euróról márciusra már 350 dollárra nőtt, de ez korántsem a vége. Energiáról, fegyvereladásról, élelmiszerről és persze világhatalomról szól a háború, amelynek Amerika rövid és hosszú távon kétségtelenül nyertese lesz.

Borítókép: Greenpeace-aktivisták tiltakoznak egy tanker mellett az orosz olaj Norvégiába szállítása ellen. Kuncsorgás csúcsfegyverekért (Fotó: Reuters)