időjárás 25°C Orbán 2022. május 25.
logo
Zászkaliczky Ágnes a büféslány portréjáról és egy eltűnt festményről

Csigák a kottán

Ozsda Erika
2022.05.01. 14:00 2022.05.01. 14:45
Csigák a kottán

Fotórealisztikus stílusban festett Zenészportrék című kiállítását januárban Kassán láthatta a közönség. Márciusban a Magyar nők Bécsben című tárlaton a Collegium Hungaricumban állították ki alkotásait. Férjével, ­Bogányi Tibor karmesterrel, csellóművésszel számos alkalommal dolgoznak együtt, a koncerteket vizuális ­élményekkel gazdagítják. Zászkaliczky Ágnes festő- és orgonaművész a műtermében fogadott minket.

– Mikor dőlt el, hogy ecset vagy hangszer?

– Szentendrén jobbról-balról művészek vettek körül. Anyukám Lakos Ágnes zongoratanár, édesapám Zászkaliczky Tamás orgonaművész, Bach-kutató, aki kottákkal, kéziratmásolatokkal dolgozott. Amelyek nem kellettek neki, odaadta nekem, és azokra rajzoltam. Egyszer előfordult, hogy csak a Zeneműkiadóban vette észre, hogy a kottáját csigák díszítik… Ötéves voltam, amikor megnyílt az Alkotó Gyermekműhely, az AGY. Az alapító osztályban kezdtem el rajzolni, ahol Zaszlavik Jenő grafikusművész volt az első tanárom. A szomszédunkban lakott Kaponya Judit festőművész, akinek a műtermében nőttem fel. Hatéves koromban Türk Gyermekévek – Zongoradarabok kezdők számára című kötete borítóját terveztem az Editio Musica Budapest Zeneműkiadónak. Az volt életem első keresete. A Cifra palota – 100 magyar gyerekdal című könyvet húszévesen illusztráltam. Tizennégy évesen felvételiztem orgona szakra a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába. Magyarországon nagyon színvonalas a konzervatóriumban az orgonatanítás. Utána azért felvételiztem Salzburgba a Mozarteumba, mert Daniel Chorzempa professzor úrnál szerettem volna tanulni. Azonkívül, hogy kiváló orgonaművész és fantasztikus tanár, építész és karmester is. Hat évet töltöttem Salzburgban, majd Finnországba kerültem, ahol egy evangélikus templomban kántor lettem.

Észlelés

A Csillagászati és Földtudományi ­Kutatóközpont munkatársáról az év elején üstököst neveztek el.

– Hogyan jutott ilyen lehetőséghez?

– A férjem Finnországban kapott állást, a Lappeenranta Városi Zenekar zeneigazgatója, vezető karmestere lett. Én a szomszédban lévő templomban gyakoroltam, koncerteket is adtam, aztán felajánlották a kántori állást. Mindig az volt az álmom, hogy az olajfestés technikáját és a portréfestést orosz mesterektől tanulhassam. Mivel közel éltünk Szentpétervárhoz, jelentkeztem a Repin Akadémiára, amelynek volt egy kihelyezett tagozata Finnországban. Szerencsés vagyok, hogy a nagy professzorok átjöttek, és ugyanazt tanították nekünk, mint Péterváron.

– A Nagyváradi Nemzetközi Orgonafesztivál művészeti vezetője 2006 óta. Miért ott szerveztek koncerteket?

– Többször jártunk a rokonaimhoz Nagyváradra, ahol Tibor is többször fellépett. Finnország Pori nevű városában, ahol annak idején gyakoroltam, lecserélték az orgonát, és a régit megkaphatta a nagyváradi református templom. Így kezdődött.

– Akkoriban hol éltek?

– Két évig Budapesten, utána mentünk Finnországba öt évre, és onnan Ausztriába. Jelenleg Bécsben és Budapesten élünk. A járvány miatt tavaly februárban úgy döntöttünk, hogy hazajövünk, és a gyerekeink a Budapesti Osztrák Iskolában tanulnak tovább. A fiunk, Jancsi 17 éves, a Bécsi Fiúkórus tagja volt, öt éven keresztül járta a világot. A lányunk, Olívia April tízéves, ő szobrászkodni szeret.

– Melyik volt előbb, kiállítása vagy saját lemeze?

– Tízéves koromban állították ki először a képeimet Szentendrén. Bécsben 2014-ben nyílt önálló kiállításom. Az első lemezt Tiborral közösen készítettük 2007-ben. Az eredetileg orgonára és csellóra írt zeneműveket adtuk elő.

– Mikor kezdett el portrékat festeni?

– Tizenéves koromban a zebegényi táborban, amikor a büféslányt beállítottuk, és lefestettük. Portrét festeni nemcsak technikailag, minden szempontból a legnehezebb.

– Legismertebb festményei a zeneművészekről készült alkotásai. Számos képet készített a családtagjairól is. Megrendelésre is dolgozik?

– Igen, nemrég a Botaniq Turai Kastélyba kaptam felkérést két képre. A zenészportré-sorozatot 2014-ben kezdtem. Először közeli hozzátartozókat, barátokat, kollégákat festettem le. Mindig fotóról dolgozom, mert egy portré elkészítése több hétig tart. A Fischer Annie-emlékévben felkérésre készítettem három portrét a zongoraművésznőről, majd a Bernstein 100 emlékév kapcsán állítottam ki Palm Beachen, a Kravis Centerben. Oda öt képet készítettem a mesterről. Érdekes volt, hogyan jutottam a fotókhoz. A Bécsi Filharmonikusok Archívumába kaptam bejárást, ahonnan kihoztak nekem nagyon kicsi fekete-fehér képeket Bernsteinről. Nem profi fotók, akkor készültek, amikor Bécsben próbált és koncertezett. Technikailag nagy kihívás volt elkészíteni a festményeket. Az egyik képen a feleségével láthatjuk egy koncert után. A kiállításra eljött a lányuk, Nina Bernstein is, aki odament, és megsimogatta a festményt.

– Nem csak klasszikus zenészekről készít portrét. Megörökítette Lenny Kravitz amerikai énekes, színészt és Al Di Meola világhírű gitárost is. Miért őket választotta?

– Tetszenek a zenéik, és személyes kapcsolatom is van velük. Al Di Meolát a dobosán keresztül ismertem meg. A fotót is Meolától kaptam.

Vallatás bal kézzel

Egy egyszerű kínvallatás is mennyi felkészülést, odaadó figyelmet, mondhatni szakmai alázatot igényel.

– Ők látták a festményeket?

– Igen. A Lenny Kravitzról készült képem eltűnt a Palm Beach-i galériából. Aztán három év múlva előkerült.

– Lenny Kravitz visszavitte.

– Nem, nem ő vitte el! Nem tudom, ki volt.

– Nagyon érdekesek a hátterei. Színesek, ritmikusak, pulzálnak.

– Már gyerekkoromban készítettem olyan rajzokat, amelyeknek a hátterébe pici, színes háromszögeket, geometrikus formákat rajzoltam. Később ezt továbbfejlesztettem az olajfestményeken.

– Előfordul, hogy ön kér meg valakit, hogy lefesthesse?

– Persze. Néha profi modellel dolgozom, de a legjobb modelljeim a gyerekeim. Most épp egy sorozatot készítek, amelyen egy gyönyörű fekete nő – egy Magyarországon élő szomáliai modell lány – és a szőke, kék szemű fiam látható.

– Milyen műhöz készítette az első látványtervét?

– Amikor Tibor Finnországban a zenekarával dolgozott, kezdetben a koncerttermek előterében állítottuk ki a képeimet, aztán úgy gondoltuk, a képeket feltesszük a színpadra. 2011-ben először Mahler Das Lied von der Erde művéhez készítettem látványterveket. Ezek nem díszlettervek, hanem a szimfonikus zenekar mögé vetített képek.

– A 2018 őszén bemutatott Carmina Burana című produkciójukat, amelynek Bogányi Tiborral a művészeti vezetői, az Erkel Színházban láthatta a közönség. Mitől vált egyedülállóvá az előadásuk?

– Carl Orff darabjának nincs összefüggő története, nem opera, hanem „szcenikus kantáta”, melyet legtöbbször oratorikusan adnak elő. Megalkottunk hozzá egy szimbólumrendszert, és erre az erős, egyetemes szimbolikára építettük fel a képi világot. Tibor számos alkalommal dirigálta már a művet, és régi álma volt, hogy szabadon vezényelhesse. Ahogy ő vezényel, én annak megfelelően irányítom a látványt kézi vezérléssel. Érintőképernyős számítógép előtt ülök, monitoron figyelem őt, és intésre látványt váltok. A százfős kórus a fehér ruhában maga is vetítőfelület. Ők a három szólistával a színpadon énekelnek, a zenekar az árokban játszik, a táncosok a hátsó térben megemelve helyezkednek el. A 3D vizuális látványvetítésre és tervezésre a Freelusion társulatát kértük fel. Az összművészeti elképzelést a legmodernebb látványtechnikával ötvözzük.

Névjegy: Zászkaliczky Ágnes 2004-ben diplomázott orgonaművészként Salzburgban, a Mozarteum hallgatójaként, majd Finnországban kezdett dolgozni kántorként. Ötéves kora óta fest, rajzol. Első önálló kiállítása 2001-ben volt Szentendrén, azóta a képeit Bécsben, Helsinkiben, Palm Beachen, Londonban, New Yorkban is kiállították. 2008 óta készít látványterveket nagyszabású zeneművek előadásaihoz.

Borítókép:  Bach Máté