Észlelés

Jó év a 2022-es Sárneczky Krisztián, a Csillagászati és Földtudományi ­Kutatóközpont munkatársa számára. Az év elején üstököst neveztek el róla, nemrég pedig első nem amerikaiként becsapódás előtti kisbolygót fedezett fel.

2021.02.25. Budapest Sárneczky Krisztián csillagász Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád

– Meséljen március 11. estéjéről! Hogyan sikerült megtalálni az Izland mellett becsapódott kisbolygót?
– Ahhoz, hogy egy ilyen felfedezés megtörténhessen, nagyon sok észlelésre van szükség. A piszkés-tetői obszervatóriumban 2016-ban GINOP-pályázat segítségével sikerült felújítani egy, az idén hatvanéves távcsövet, amelyet kisbolygókutatásra szántunk. 2020 augusztusa óta folyik a program, amelyben eddig 62 kisbolygót sikerült azonosítani. Amerikában, Chilében, Japánban, illetve Dél-Afrikában vannak még dedikált távcsövek, amelyek kizárólag kisbolygókutatással foglalkoznak. A folyamat abból áll, hogy a teliholdas éjszakákat kivéve minden derült, jó esetben tíz-tizenkét órás éjszaka az égbolt adott részeiről felvételeket készítünk, amelyeken a kisbolygók mozgását lehet a csillagokhoz képest megfigyelni. A felvételeket szoftverek elemzik, és rendre kidobnak lehetséges jelölteket. Jó esetben egy tízórás éjszaka alatt egy földközeli kisbolygót lehet találni, de van, hogy egyet sem. A számítógépes megfigyeléseket szemmel kell ellenőrizni, mivel számos téves riasztást, észlelést dob ki a program. Annyi könnyebbségem van, hogy a pályázat lehetővé tette a távcső távoli hozzáférésének kiépítését, így bár a csillagászok általában valóban kijárnak az obszervatóriumba, én itthonról is dolgozhatok. Így volt mellettem aznap a feleségem és a kislányom is. Március 11-én este felbukkant ez az objektum, és láttam rajta, hogy ez nem hibás előrejelzés, így elküldtem a koordinátákat az erre szakosodott nemzetközi csillagászati és bolygóközpontba, ahol szintén szoftverek folytatták tovább a vizsgálatot. Az ezen az oldalon elérhető észleléseimet Horvátországból, Németországból és Olaszországból szokták megerősíteni. Most a NASA és az ESA (Európai Űrügynökség) programjai is felfigyeltek a felfedezésre.

– Ez rögtön kiderült?
– Nem, ezt csak később tudtam meg. Én magam mentem vissza fél órával később újabb felvételeket készíteni a kisbolygóról. Amikor először betápláltam a koordinátákat, a számítógép még csak egyszázalékos becsapódási arányt írt ki, viszont másodszorra már biztos volt a becsapódás. Azért nem lett nagy riadalom az ügyből, mert a NASA és az ESA is jelezte, hogy a fényességből kiszámolható, hogy a szikla mindössze két-három méter átmérőjű, és hogy Izlandtól ötszáz kilométerre északra az Atlanti-óceánba csapódik majd. Ezt a méretet a légkör semlegesíti.

– Ez a felfedezés az ötödik olyan eset, amikor a becsapódás előtt sikerült jelezni egy kisbolygót, és az első Amerikán kívül. Hogyan sikerült ezt a rekordot elérni?
– Amerikában vannak olyan objektumok, amelyeket ember, másokat program vesz észre. Az említett négy észlelésből három egy szoftverhez köthető. Az Egyesült Államokban külön NASA-program fut a hasonló észlelések támogatására, de az égbolt nagy. Ha nappal van, nem tudnak észlelni. Ugyanez a helyzet, ha felhős az éjszaka, vagy valamilyen ciklon akadályozza a kilátást Kalifornia vagy Új-Mexikó környékén, ahol általában ezek az obszervatóriumok találhatók. Amikor észrevettem a kisbolygót, náluk nappal volt, így hiába van több távcsövük, azok akkor nem tudtak dolgozni.

– Európában miért van kevesebb dedikált távcső?
– A távcsőépítés Amerikában kiemelt figyelmet kap, az egyetemeknek rendre van sajátjuk. Az Európai Űrügynökség inkább az űrmissziókra koncentrál, bár az ESA-nak is van kisbolygóközpontja.

– Korábbi nyilatkozatok szerint az igazán nagy veszélyt jelentő kisbolygókat már sikerült felfedezni. Miről folyik most a kutatás?
– A 2020-as években körülbelül százötven méteres átmérőig szeretnénk megtalálni a kisbolyók túlnyomó többségét, a 2030-as években pedig a NASA célja, hogy harminc-ötven méteres átmérőig feltérképezzük az objektumok 98 százalékát. Egy százötven méter átmérőjű szikla elég nagy ahhoz, hogy ne égjen el a légkörben, valószínűleg két kilométer körüli krátert okozna a becsapódás, plusz a lökéshullám és a szóródás miatt jelentene veszélyt. A harminc-ötven méteres határ az, amely már nem érné el a Földet. Folyamatosan megyünk tehát lejjebb, de még bőven van munka, elég csak megnézni, hogy körülbelül egymillió 37 méter átmérőjű kisbolyót számolunk, amelyből ismerünk 28 ezret.

– A megfigyeléseknek más hozadéka is lehet?
– Az év elején így sikerült például egy üstököst találni. Nem azt kerestem, mivel az üstökösök megfigyelése némileg más, hiszen gyorsabban mozognak, ám ez éppen egy lassú üstökös volt. Azt láttam a felvételen, hogy nem pontszerű objektum, hanem ködös, ami az üstökösök jellemzője. Amikor tinédzserként elkezdtem csillagászattal foglalkozni, éppen az fogott meg, hogy ez az egyetlen égitest, amelyet a felfedezőjükről neveznek el. Azóta szerettem volna találni egyet. Igazi gyerekkori álom vált valóra január 2-án, illetve kifizetődött az a több mint harmincéves munka, amelyet elkezdtem, hiszen már egyetemistaként jártam fel Piszkés-tetőre. A magyar rekord megdöntéséhez ugyanakkor még ennél is többet kell dolgozni. Lovas Miklós csillagász öt üstököst fedezett fel, így itt is van még tennivaló.

Borítókép: Sárneczky Krisztián (Fotó: Kurucz Árpád)