– Meséljen március 11. estéjéről! Hogyan sikerült megtalálni az Izland mellett becsapódott kisbolygót?
– Ahhoz, hogy egy ilyen felfedezés megtörténhessen, nagyon sok észlelésre van szükség. A piszkés-tetői obszervatóriumban 2016-ban GINOP-pályázat segítségével sikerült felújítani egy, az idén hatvanéves távcsövet, amelyet kisbolygókutatásra szántunk. 2020 augusztusa óta folyik a program, amelyben eddig 62 kisbolygót sikerült azonosítani. Amerikában, Chilében, Japánban, illetve Dél-Afrikában vannak még dedikált távcsövek, amelyek kizárólag kisbolygókutatással foglalkoznak. A folyamat abból áll, hogy a teliholdas éjszakákat kivéve minden derült, jó esetben tíz-tizenkét órás éjszaka az égbolt adott részeiről felvételeket készítünk, amelyeken a kisbolygók mozgását lehet a csillagokhoz képest megfigyelni. A felvételeket szoftverek elemzik, és rendre kidobnak lehetséges jelölteket. Jó esetben egy tízórás éjszaka alatt egy földközeli kisbolygót lehet találni, de van, hogy egyet sem. A számítógépes megfigyeléseket szemmel kell ellenőrizni, mivel számos téves riasztást, észlelést dob ki a program. Annyi könnyebbségem van, hogy a pályázat lehetővé tette a távcső távoli hozzáférésének kiépítését, így bár a csillagászok általában valóban kijárnak az obszervatóriumba, én itthonról is dolgozhatok. Így volt mellettem aznap a feleségem és a kislányom is. Március 11-én este felbukkant ez az objektum, és láttam rajta, hogy ez nem hibás előrejelzés, így elküldtem a koordinátákat az erre szakosodott nemzetközi csillagászati és bolygóközpontba, ahol szintén szoftverek folytatták tovább a vizsgálatot. Az ezen az oldalon elérhető észleléseimet Horvátországból, Németországból és Olaszországból szokták megerősíteni. Most a NASA és az ESA (Európai Űrügynökség) programjai is felfigyeltek a felfedezésre.